Indonézia teljesen más, mint amilyennek elképzeltem. Hiába olvastam el rengeteg blogot, beszámolót, útikönyvet, mifenét az országról, és gondoltam azt, hogy felkészült és kiművelt vagyok, a megérkezésem után én is pont olyan bután bámultam ki a fejemből, mint az összes többi hozzám hasonló fehér majom. Még most, egy hónap után is napi szinten érnek meglepetések. Szinte minden teljesen máshogy működik itt, mint otthon.  Arra gondoltam hát, hogy a világ nagy okulására csokorba szedek pár érdekes, vicces, meghökkentő dolgot, amit az indonéz/jávai emberekkel kapcsolatban eddig tapasztaltam.

- Kézfogás után a szívünkhöz emeljük a kezünket, ezzel jelképezve azt, hogy a barátságot a szívünkbe fogadjuk.

- Szinte mindenki dohányzik gyerekkorától fogva (a szigorúbb muszlim nők nem), a legelterjedtebb cigarettafajta a szegfűszeggel ízesített kretek. Iszonyú erősek a cigik itt, az otthoni 4/0,4-esekhez képest itt nem ritka a 42/3 mg-os kátrány/nikotin szint. Magyarul lórúgás az itteni bagó. Amúgy dohányozni szinte mindenhol lehet, még a buszon is.

- Annyira nagyon nincs foga az (idősebb) embereknek. Szerintem ez összefüggésben van a kretekszívással.

- A férfiaknak gyakran hosszú a körmük az egyik kezükön, minimum a hüvelykujjukon.

- Az ország hivatalos nyelve az indonéz, azaz a bahasa Indonesia. Ez egy mesterséges nyelv, amit 1928. október 28-tól ismernek el hivatalosan. Mindenki beszéli, de minden népcsoportnak megvan a maga saját nyelve is, a környékünkön ez a jávai (bahasa Jawa), párszáz km-re nyugatra a szundanéz (bahasa Sunda) stb.

- a legfontosabb érték a család. A szűk családi körön felül az indonézek (a jávaiak legalábbis biztosan) a távoli rokonokkal való kapcsolatápolást is fontosnak tartják. Az idősebb embereket itt nagyon tisztelik. A különböző közösségeket (lakóközösség, iskola, stb) is egy családhoz hasonlítják. Ennek fényében alakulnak a megszólítások is, lásd alább:

- Mas: testvér (veled egykorú férfinak), Mbak: nővér (veled egykorú lánynak), Pak, Bapak (apa, idősebb férfinak), Bu, Ibu (anya, idősebb nőnek).  A titulust szinte minden alkalommal hozzá kell tenni a névhez. Én pl Mas Zoli vagyok.

- Állítólag valakivel fényképezkedni marha nagy megtiszteltetés. Nem tudom, hogy ez valóban így van-e, de ha igen, akkor engem/minket iszonyatosan tisztelhetnek itt. Naponta 20-50 random ismeretlen ember állít meg, hogy fényképezkedjen velünk. Pár napja volt a Német Kulturális Nap az egyetemünkön, ahonnan szó szerint el kellett menekülnünk, mert kb száz iskolásfiú és lány lepett el minket a fotóaparátjukkal. Amúgy szerintem kevés szarabb dolog van annál, mint amikor az óceánparton elbóbiskolsz, és arra kelsz, hogy 17 indonéz áll körülötted és fényképez.

- Annak ellenére, hogy nemigen beszél itt senki angolul, két kifejezést minden 3 évnél idősebb indonéz tud, ezek a „Hello Mister!” és a „May I take a picture with you?”

- Az indonézeknek van egy külön szava a fehér emberre, ez a „bulé”. Eredetileg hollandot jelent (Indonézia holland gyarmat volt, Hollandia pedig indonézül "Belanda"), de manapság már mindenféle fehér majomra használják.

- Európában azért már úgy-ahogy kiképezték a lakosságot arra, hogy ha négert látnak, ne kezdjenek el mutogatni. Itt ez még nincs meg, az utca embere, ha megpillant egy fehér embert, leeső állal bámul pár másodpercig, aztán szól a haverjainak, hogy ott egy „bulé”. Majd jönnek fényképezkedni.

- Országszerte nagyon menő dolognak számít a plázázás. A plázák amúgy szinte ugyanolyanok, mint nálunk, annyi különbséggel, hogy mindenki cigizik odabenn. A Nyugat majmolása (most nem Adyékra gondolok...) amúgy elég elterjedt errefelé, de a legtöbb esetben sajátos ízt kap. Igen népszerű például Pókember, aki mindenhonnan visszaköszön, többek közt távolsági buszok oldalán feszít, szigorúan a 90-es évek eleji magyar falusi bucsus hintákon látható dekorációk (tudjátok, Mr President, Spice Girls és a többi) stílusjegyeit követve.

- A légkondi csúcsra járatása még a plázázásnál is menőbb. Ha Indonéziában hosszabb taxi- vagy buszútra készülsz, esetleg fél óránál többet akarsz eltölteni egy épületben, pl iskolában, legyen nálad pulcsi, sál, sapka.

- Az indonézek végtelenül bürökraták, mindenhez 360 papírt kell kitölteni, tonnányi felesleges adattal. Pl amikor beiratkoztam a konditerembe, ki kellett töltenem egy egy oldalas űrlapot,  ilyen kérdésekkel, hogy mi a vallásom, stb. A vallás amúgy nagyon fontos itt.

- A helyiekről nem mondható el, hogy nagyon törekednének a gyorsaságra és a hatékonyságára. A Progo nevű nagy bevásárlóközpontban például így lehet öngyújtót venni: odamész a nénihez, megmondod, hogy kell öngyújtó, kiválasztod a neked szimpatikus darabot. A néni erről ír egy papírt, ezzel odamész egy másik nénihez, akinél fizetsz, ő ad egy másik papírt, amivel visszamész az öngyújtós nénihez és csak ezután kapod meg a vásárfiát.

- A környezettudatosság majdnem tökéletesen hiányzik az indonéz emberekből. Szanaszét szemetel ki merre lát, a folyókban víz helyett takony folyik, ha egy nagyobbacska szemétkupac összegyűl a ház előtt, elégetik. De általában nem is zavarja az embereket a szemét. Aztán meg csodálkozik mindenki, hogy jönnek a patkányok. Sokan azzal magyarázzak ezt, hogy régen az indonézek mindent levélbe csomagoltak, az meg ugye elbomlik. Azért ez így laza kétszáz évvel az ipari forradalom után elég béna kifogás szerintem.

- Az indonézek nagyrésze képtelen távolságokat és időt megbecsülni. A térképen is nehezen igazodnak el, és a pénzváltással/visszaadással is vannak gondjaik. Van itt kifejezés, a „gumi idő”. Ez kb annyit jelent, hogy ha valami este 8-ra van megbeszélve, akkor 7 és 10 közt bármikor lehet.

- hogy ne csak negatívumokat soroljak: az indonézek végtelenül türelmesek. Ittlétem alatt nemigen láttam még ideges helyit. Ennek fényében – tudtommal legalábbis –különösebben szitokszavaik sincsenek.  Elvárt és alapvető dolog az állandó mosolygás is. A mosoly hiányát illetlenségnek is lehet venni. A vigyorgósdi magyarként eleinte nem ment könnyen, de később magam is megtapasztaltam, hogy bearanyozza a napot, hogy körülöttem mindenki folyton mosolyog.

- A jávaiak rendkívül segítőkészek. Bármire kéred őket, útbaigazítás vagy nagyobb szívesség, nagyon törik magukat minden esetben. Ez tényleg irigylésre méltó.

- A jávaiak ritkán adnak, konkrét, egyenes választ (úgy mint „igen" vagy „nem”). Nemet szinte sose mondanak, ez akár komoly félreértésekre is okot adhat.

És még sorolhatnám napestig, de nem akarom, hogy előítéletekkel operáló barbár embernek bélyegezzetek. Inkább gyertek ide ti is, és tapasztaljátok meg magatok! Egyébként már vannak helyi barátaink, akik rengeteget segítenek nekünk eligazodni (földrajzi és kulturális értelemben egyaránt), még az is lehet, hogy a jövőben szentelek nekik egy külön posztot…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr634825092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.