Vietnám talán a legkülönlegesebb ország az amúgy is nagyon sokszínű Délkelet-Ázsiában. Szegény lakóinak az elmúlt pár ezer évben nem sok nyugtuk volt, boldog-boldogtalan meg akarta szállni őket, kínaiak, mongolok, khmerek, aztán jöttek a franciák, az ország kettészakadt, jöttek az amcsik, jöttek a komcsik… A vietnámiaknak ezen nyomás alatt tehát muszáj volt szívós, karakán, harcias néppé érniük, itt nyoma sincs a környező országokban amúgy divatos hajlongós-vigyorgós-bocshogyélek magatartásnak. A viharos századokhoz még adjunk hozzá némi konfucionizmust, buddhizmust, kínai befolyást, törzsi kultúrát, kommunizmust, modern rohanást, s lassan kész is van a fejbekólintós vietnámi koktélunk.

Vegyes érzésekkel vágtunk neki Vietnám felfedezésének, mert bár nagyon vártuk már, milyen lesz, Thaiföldön majdnem mindenki, akivel beszéltünk lehúzta az országot. Sok a lopás, a közlekedés katasztrofális, a turistákat átvágják, a taxisok buherált óráikkal a viteldíj sokszorosát kényszerítik ki az utasokból, az emberek haszonlesők és nem kedvesek… ilyesmiket duruzsoltak a fülünkbe a bangkoki éjszakában a hozzánk hasonló utazók. Ráadásul a Noi Bai reptérre érkezve szürke, hűvös köd fogadott minket – véget ért a trópusi szánsájn? Pénzt váltottunk (ó jaj, vajon átvágnak minket az árfolyammal?), majd zsebeinket és hátizsákjainkat markolászva remegő térddel kiálltunk a buszmegállóba, ahol mókás látkép tárult a szemünk elé: első benyomásra Ha Noi olyan volt, mintha ázsiai emberkék próbálnák a 80-as évek Kelet-Európáját kiparodizálni: vörös csillagos lobogók, gondterhelt tekintetű férfiak susogós melegítőben, makkos cipőben, fuksszal, kibelesedett feleségverő trikóval, tányérsipkás katonák náluknál kétszer nagyobb libafos színű egyenruhában, lánykák pöttyös ruhában, garbóban, kudlikjúlia-frizurával…

Befutott a tömött helyijáratos busz, kb 60 Ft-nak megfelelő összegért vettünk jegyet a másfél órás útra (mégse vágnák át a turistákat?). Az emberek lehet, hogy nem mosolyognak, de segítenek, hol kell leszállnunk, a 7-es busz majdnem egészen Titi, a helyi kontaktunk házáig visz (mégse lenne olyan katasztrofális a közlekedés?). Itt taxit fogunk, percekig alkudozom a csókával a viteldíjat illetően, de ő csak rázza a fejét, hogy de hát neki be kell kapcsolnia az órát, nincs mese, végül ráállunk, és tök korrekt áron elvisz minket (mégse lenne minden vietnámi taxis egy szörnyeteg?). Majd mikor már a végcélunkhoz közeli lakótelepen ténfergünk elveszetten, egy néni pontos koordinátáinkkal felhívja nekünk Titit, hogy jöjjön ki elénk (mégiscsak vannak önzetlen és segítőkész vietnámiak?).

Tehát kezdeti félelmeink szépen lassan feloldódtak, és egyszer csak elkezdtük otthon érezni magunkat ebben a gyerekkorunk szocreál világára annyira emlékeztető városban. Persze ehhez a jóérzéshez nagyon-nagyon sokban hozzájárult Titi és a családja is azzal, hogy befogadtak minket és egyengették utunkat Észak-Vietnámi tartózkodásunk alatt. S hogy kicsoda Titi? Délkelet-Ázsia minden kétséget kizáróan legjobb nője, aki ráadásul okos és szellemes is. Mindezt azért írom, mert tényleg így van, és nem csak azért, mert Titi tud magyarul és tudtommal ezt a blogot is olvassa… Biztos jókat röhög majd a markába a vietnámi bejegyzéseim pontatlanságain.

DSC02684.jpg

Csavargások Ha Noi-ban – aranyteknőc, buddhizmus, tyúkhúsleves

Akárhogy is, Titit és családját nem akartuk feltartani, mert épp a Holdújévre készültek (erről később), felkerekedtünk hát Kristinával, és bebuszoztunk a vietnámi főváros szívébe. A buszból a Hoan Kiem tó partján kikászálódva csak ámultunk-bámultunk a belváros láttán – semmi különösen látványos nincs itt, az egész városrésznek mégis van valami hihetetlenül magával ragadó bája. Első körben körbesétáltunk magát a tavat, amit egyébként (egyre fogyatkozó létszámú) óriásteknősök laknak. A legenda szerint anno Ly Thai To hadvezér (azt hiszem ő volt Hanoi alapítója is) egy varázskardot kapott az istenektől, amivel kikergette a kínaiakat Vietnámból.  A győztes csata másnapján a tó partján sétálgatva egy arany teknősbékával találkozott, aki visszakérte a kardot, és visszajuttatta az isteneknek. Na szóval a teknősbékák tiszteletére építették a tó közepére a Teknőc Tornyot, ami állítólag Hanoi jelképe.

DSC02327.jpg

A tó északi partján egy kicsi szigeten emelték a 18. században a Jáde Hegy Szentélyt (Ngoc Son), a hangulatos kis piros hídon átkelve mindent megtalálhatunk, ami egy jó kis vietnámi nagyvárosi chill-hez kell: árnyas fákat, imahelyiségeket, bebalzsamozott óriásteknőcöt és kólaautomatát. Nem utolsó sorban pedig a sziget egyik csücskén lévő pagodából remek kilátás nyílik a tóra, mely felett látogatásunkkor épp óriási léggömbök lebegtek. Nem is választhattunk volna jobb időpontot Hanoi megtekintésére, a közelgő Holdújév miatt ugyanis az egész várost, főleg a belvárost virágdíszek és egyéb dekorációk lepték el. Hamar (na jó, nem olyan hamar) meg is tanultuk, hogy kell vietnámiul mondani azt, hogy Boldog Újévet: Chuc Mung Nam Moi! Ti ezt hány ázsiai nyelven tudjátok?

DSC02141.jpg

Miután kikódorogtuk magunkat a tó partján, bevetettük magunkat az óváros sikátoraiba. Hanoi ezen negyede tökéletes keresztmetszete lehetne az ázsiai sztereotípiáknak: árusoktól hemzsegő szűk utcák, annyi motoros, hogy egy méhkasban érzi magát az ember, utcai kajáldák… Igen ám, de Indonéziával ellentétben itt ropogós bagettet lehet venni az utcán (odaát a roti, azaz kifli fogalma szintetikus csokiba fojtott műanyag tésztát takar), az emberek túlcukrozott tea helyett sört kortyolnak a levesük mellé… Ó, a leves! Nagy kedvencünk lett a Phó (húsleves), amit mindenhol olcsón mérnek, s indonéz rokonával szemben csodák csodájára nem okoz fosást! Az evőpálcikáinkkal – amit vietnámi tartózkodásunk végére már majdnem olyan ügyesen forgattunk, mint egy hároméves gyerek – az utolsó kis husi és zöldségdarabot is élvezettel csipegettük ki a tálkából. Egyébként az óváros utcáit arról nevezik el, amit árulnak bennük, pl a Nadrág utcában gatyát, a Cipő utcában lábbeliket vásárolhatunk. Cipőt a cipőboltból!

Az Old Town-hoz közel található a Szent József katedrális, Vietnám lakosságának ugyanis 7%-a katolikus! Betértünk ide is, és meghallgatunk egy szép misét vietnámi nyelven. A (ha jól azonosítom be, akkor) gótikus stílusban épült templom pedig jól néz ki, egész európai hangulatot kölcsönöz a térnek, ahol magasodik, remek kikapcsolódás volt elnyalogatni egy fagyit előtte, kár, hogy közben egy félmeztelen részeg csávó végig udvarolt nekem.

DSC02335.jpg

 Az egyik legszimpatikusabb látnivaló a városban – már ha lehet azt mondani egy látnivalóra, hogy szimpatikus – a Van Mieu (angol nevén Temple of Literature), Vietnám első egyeteme, egyenesen a 11. századból. A komplexum mind a mai napig tiszteletet parancsoló kisugárzással bír, érződik, hogy régen itt sem járthatott minden suttyó egyetemre, úgy, mint manapság. Komoly felvételi és időközi vizsgák voltak, a legjobb tanulók később pályázhattak különböző kormányzói posztokra, a záróvizsgán pedig maga az uralkodó volt a kérdezőbiztos. Maga az egyetem leginkább egy kolostorra emlékeztet, téglalap alaprajzú, egymásba nyíló udvarok, alacsony, nyugalmat árasztó épületek, szentélyek. Az egyik ősi szentélyben spanyolfal mögött egy pingpong-asztalt fedeztem fel – ez is a vietnámi nép gyakorlatiasságát példázza, nemde?

DSC02585.jpg

Persze az éjszakai életbe is igyekeztünk belekóstolni, az óváros ugyanis klubokban, bárokban, italmérésekben is bővelkedik. A móka nagyrészt itt is az utcán folyik, lévén a helyiségek nagy része túl kicsi ahhoz, hogy betömörüljenek nagyobb társaságok, így aztán műanyag székekre kucorodva a járdán szürcsöli mindenki a „bia hoi”-t (sör). Aztán néha megeshet az, hogy éjfél tájékán megérkeznek a rend marconai őrei zöld egyenruháikban, ilyenkor az üzletek másodpercek alatt bezárnak, a székeket beszedik az útról, a sörösüvegek zacskóba kerülnek, és mindenki úgy csinál, mintha csak épp arra sétáltatná a furcsán csörgő szatyrait. Vannak persze diszkók is, ezeket kihagytuk ugyan, bár Titi szerint vicces jelenség, hogy a Vietnámban dúló extrém magassarok-fétis miatt állítólag a lányok nemigen tudnak táncolni lábbelijeikben, így jobb híján a dizsibe betérő fiatalok csak ülnek és egymást nézik a nagy hangerőn keresztül.

Uncle Ho szelleme

Ha már Vietnám, nyilván nem mehetünk csak úgy el Ho Chi Minh személye mellett. Ugye minden jó kommunista országnak megvolt a maga kedvenc népvezére, a vietnámiaké nem más, mint Ho Chi Minh avagy Bak Ho (Uncle Ho, Ho bátyó). Vietnám legnagyobb és legnépszerűbb hőse ő, és tényleg roppant népszerűségnek örvend. Jóllehet, az egykori vezér fél évszázada halott már, mégis a mai napig plakátok főszereplője, jelmondatok középpontja. „Ki szeretné a gyerekeket jobban, mint Ho bátyó?” virít a költői kérdés számos óriásplakátról országszerte. És még sorolhatnám.

Lenin kollégájához hasonlóan Ho Chi Minh-nek is mauzóleumot emeltek a fővárosban. Ezzel is szerencsénk volt, Ho bátya földi maradványait ugyanis minden évben Moszkvába szállítják némi tuningolásra pár hónapra, s épp látogatásunk előtt nem sokkal hozták vissza, legjobb formájában láthattuk tehát a nagy öreget. Maga a találkozás valóban felemelő és érdekes volt, még ha egy kicsit rövid is. Párszáz méteren keresztül terelgetik az embert különféle felvonulási tereken, utcákon, - fotózni nyilván tilos - majd magán a mauzóleumon belül mindenféle folyosókon, míg be nem érünk az üvegbura alatt átszellemülten mosolyogva nyugvó Ho Chi Minh-hez, ahol is egyes oszlopba fejlődve három oldalról csendben, lassan haladva (kb 20 másodperc alatt) körbejárhatjuk a vezért, de meg nem állhatunk. Én megálltam és megpróbáltam áthajolni a korláton, persze a falnál strázsáló fehér ruhás némaleventék egyike azonnal életre kelt, és udvariasan bár, de ellentmondást nem tűrve visszatessékelt az erőltetett menetbe. Egyébként Ho Chi Minh anno kifejezetten kérte, hogy ne emeljenek neki mauzóleumot.

DSC02570.jpg

A mauzóleumhoz egy teljes komplexum kapcsolódik, jókora liget mindenféle egyéb múzeumokkal és látnivalókkal. Természetesen a numero uno attrakció a Ho Chi Minh Múzeum, ahol a kommunista propaganda szellemében mindent megtudhatunk Bak Ho-ról, amit akarunk, sőt még azt is, amit nem. A karizmatikus vezér amúgy érdekes életpályát futott be, bejárta a fél világot, Párizsban élt sokat, költő is volt, sínylődött börtönben is, és számos művésznevet elkoptatott, mire szép lassan Ho Chi Minh-né alakult át.

A múzeumhoz közeli parkban találhatjuk az Egypillérű Pagodát, amit gyakran használnak Vietnám jelképe gyanánt. Hát nem tudom, nem vagyok esztéta, de szerintem egy ilyen érdekes ország ennél bénább szimbólumot nehezen találhatott volna, maga a pagoda pici és csúnyácska… (Fotó a facebookon) Ezt persze mindenki döntse el maga. Ha már építészeti remekek: a mauzóleummal szemközt pedig a vietnámi parlament épülete terpeszkedik, ami átépítés miatt épp zöld hálóval van letakarva, a látványtervek alapján mindenesetre jó randa lesz ez is, remélem, nem tervezik a jövőben országimázs célokra használni.

Ha Long öböl – világörökség, cseppkövek, susogós melegítő

Egyik reggel felkerekedtünk, hogy megnézzük magunknak, milyen is a világörökség részeként számon tarott Ha Long öböl, Vietnám egyik leghíresebb látványossága. A fővárostól pár órányira észak-keletre fekszik Ha Long város, ahova főként szerencsejátékozni, bulizni, és „karaokezni” járnak a helyiek, mellette pedig ott a kikötő, innen lehet kihajókázni a festői Tonkin-öbölbe.

Hajóra pattantunk hát mi is egy maroknyi turista és egy nagyon cuki idegenvezető társaságában, aki jó szokás szerint UV-kék susogós melegítőben parádézta végig a túrát (Kristinával el is neveztük Tyeplákinak, ami a susimelegítőt jelent a szép szlovák nyelven). Nem sokkal azután, hogy elhagytuk a kikötőt, feltárultak előttünk a smaragzöld tengerből kiemelkedő misztikus sziklaszirtek, amiről a Ha Long öböl oly nevezetes. Az idő is szelesre fordult, ami még inkább drámaivá tette a hangulatot. Mindeközben jómagam is drámaian lazítottam a hajó tetején.

DSC02380.jpg

Egy sziklacsoport szélárnyékában stégeken úszó halászfalucskához ért a hajónk. Itt kikötöttünk, aki akart, kajakba szálhatott, hogy a saját szakállára evezzen picit a sziklák közt. Így jutottunk el egy sekélyebb részhez, amely felett jókora sasok köröztek, közelebb érve az is kiderült, miért – egy csomó döglött hal úszkált hassal felfelé, ezeket kapkodták ki a madarak. Látványos volt egész közelről nézni ezt az akciót, de nem sokáig bírtuk a rothadó halszagot, úgyhogy nyomorúságos szárazföldi patkányként visszavonulót fújtunk egyenesen Tyepláki karjaiba.

A mintegy 3000 sziklát/szigetet számláló természeti képződmény nem egy jókora barlanggal is büszkélkedhet. Ezek közül bevizsgáltunk, egy nagyobb, sajnos eléggé kiépített darabot, ahol Tyepláki a barlang legendájával is elszórakoztatott minket: az a vörössel kivilágított cseppkőpaca a hercegnő, akit épp elrabol a zölddel megvilágított kő (a sárkány), de már úton van megmentésére a fura alakú árnyék a szemközti falon (a herceg a lovon), és így tovább. A barlang menedzserei (?) nem bíznak semmit a véletlenre, van ugyanis az egész komplex közepén egy ötletdoboz (ideas box), melyen keresztül közölhetjük, hogyan lehetne a barlang még élvezetesebb. Javaslok egy ilyet a Strázsa-hegyi barlangba is azon nyomban! Ti se legyetek restek, nézegessetek képeket a H Long öbölről ITT.

DSC02453.jpg

Holdújév – itt a Tet a lét!

Épp időben értünk vissza Ha Noi városába ahhoz, hogy megünnepeljük a Tet-et, azaz Holdújévet. Ez a kínai újév vietnámi kiadása. Meg kell jegyeznem, hogy a földgömb ezen részén a kínai újév sokkal nagyobb cucc, mint a mi naptári újévünk, vagy akár a karácsony – míg ez a két jeles nap itt szinte észrevétlenül telt, addig a holdújévnek Délkelet-Ázsia szerte hatalmas feneket kerítenek mindenütt. Ráadásul mi mindezt egy vietnámi családdal együtt, kvázi bennfentesként mozizhattuk végig, ami újfent nem mindennapi élmény!

Ők is állítanak ám fát, de nem ám fenyőt (nyilván), hanem szép rózsaszín virágú kis cserjét tesznek a szobába. Szórakoztató látványt nyújtanak ilyentájt a motorosok, akik a csomagtartón vagy épp az ölükben szállítják a terebélyes, sokszor akár két méter magas fákat. Titiékét egyébként majdnem fel is borítottam, mikor megpróbáltuk átrendezni kicsit. Ez biztos balszerencsét hozott volna… Apropó, balszerencse! Tet előtt pár nappal nem tanácsos szexelni a házban, rossz szerencsét okoz. Meg még van egy csomó érdekes szokás a holdújévvel kapcsolatban, például szokás kis piros borítékban pénzt ajándékozni. Vagy ott van az első vendég szokása: az új év első vendége, aki a házba érkezik, meghatározott korú kell legyen (ez az évszám minden évben változik). Ez a szám idén ha jól emlékszem a 35 volt. Így aztán Titiék is „felfogadták” az egyik megfelelő korú rokonukat első vendégnek. Az úr meg is érkezett, hajnalig el is poharazgatott, itt újfent rá kellett döbbenjek, hogy az indonéz jázmintea-diéta alaposan elszoktatott a vedeléstől, a konyak hamar kiütött. 

Egyébiránt a Tet menetrendje valami ilyesmi: napközben nagy sütés-főzés megy, az est leszálltakor finom vacsi, borozgatás (Vietnámban van bor! Áááááá! Ti otthon nem is tudjátok, milyen fél évet lehúzni bor nélkül!) majd mindenki kitódul az utcabálra, ami érdekes keresztmetszete egy kínai felvonulásnak és egy jóféle kommunista parádénak. Éjfélkor kötelező tűzijáték a kivilágított sarlókalapácsokkal ékes utcák felett.

DSC02693.jpg

Éjfél után templomjárás következik. Vietnám uralkodó vallása a Tam Giao, azaz ’hármas vallás’, a konfucianizmus, taoizmus, buddhizmus egyfajta egyvelege, nyakon öntve az kínai hitvilág és az ősi vietnámi animizmus egyese elemeivel. Az egyszerűség kedvéért a vietnámiak egyébként buddhistának vallják magukat. No szóval templomba azért kell menni újévkor, mert ilyenkor szellemek a földön járnak, és ha jól imádkozunk, meghallgatják a kívánságainkat. Én is kívántam, még áldozatot is hagytam az egyik oltáron, remélem teljesülni fog!

DSC02740.jpg

Az új év első reggelén a rokonság körbejárása van műsoron. Lévén viszonylag kevés vietnámi rokonunk van, Kristinával végig aludtuk ezt a napot. Kellett a kraft, este indultunk fel északra a kínai határhoz, hogy együtt fázzunk a hegyi törzsekkel. Chuc Mung Nam Moi!

Nézegessetek képeket Hanoiról ITT!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr425308492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.