Módfelett kínosnak érzem, hogy míg Indonézia majd’ minden szegletéről írtam már bővebben, addig épp itteni otthonom, Yogyakarta maradt ki a beszámolók közül. Egyre csak halogattam ezen poszt megírását, mondván ha majd teljesen kiismertem a környéket, akkor egyszer csak nekiveselkedem, de így kilenc hónap ittlét távlatából már látszik, hogy Yogyát megismerni meg lehet ugyan, de kimeríteni a tennivalók listáját, no azt már nem. A következő sorokban tehát korántsem a város megismertetésére törekszem, inkább szeretnék egy kis ízelítőt adni az itteni életből, főképp azoknak, akik a jövőben szeretnének ellátogatni ide.

Yogya észak-dél megosztottságú, az északi rész a zsúfolt „metropolisz”, plázákkal, egyetemi kampuszokkal, éttermekkel, délre pedig inkább egyfajta vidékiesebb, művészi hangulat a jellemző. Az északiak a délieket sutyerákoknak tartják, míg azok az előbbieket lenéző sznoboknak. Az északiak ritkán járnak le délre és vice versa, én vagyok a fekete bárány, délen lakom viszont a sulim fenn van északon. A képzeletbeli választóvonal a két égtáj közt a „Yogyakarta kilometer zero”, ami a Jalan Malioboro környékén van, itt mindenki előszeretettel korzózik.

DSC_0169.jpg

A Malioboro a helyi Váci utca. Bevásárlóközpontok, lovas kocsik, járdára guggolós kajáldák, mutatványosok, vendégházak, koncerthelyek. Na és persze piac piac hátán. Jáva egyik nagy ajándéka a világnak a batikművészet, és batikból az ember itt aztán feltankolhat elég rendesen. A batikszarongok még jól is néznek ki, a falvédők közt is vannak ízlésesek, hanem bizony a férfi batikingekkel nem vagyok kibékülve, jóllehet, minden indonéz csóka ezt hordja. Munkába, estélyre, hivatalos eseményekre, vagy egyszerűen csak ha jól akarnak kinézni, ezt veszik fel. Szerintem a legtöbb ilyen ruhadarab kifejezetten kínosan néz ki, a rikító színeivel és az idétlen motívumokkal, főleg, ha a többi sztenderd jávai dizájnelemmel is kiegészítjük (hosszú köröm, szakmunkásbajusz, baseball sapka), ennek ellenére én is beszereztem azért egyet-kettőt. Ezeket veszem fel, ha be akarok vágódni valami hivatalos helyen, mondjuk az egyetem nemzetközi osztályán. Ilyenkor mindig megdicsérnek, milyen fess az öltözékem. Ettől még persze akkora vajda vagyok ezekben az ingekben, hogyha belépek valahova, a képzeletbeli hangszórókból azonnal megszólal a Gypsy Kings-től a Bambolléjó.

DSC_0157.jpg

Ha már a jávai művészeteknél tartunk, akkor hadd említsem meg a wayang-ot, azaz árnyékjátékot. Ennek kb az a lényege, hogy a művészek egy mécsessel megvilágított vászon mögé bújnak, és bábjátékot adnak elő a speciális figurákkal, illetve azok kivetülő árnyaival. Általában gamelán zenekar is a segítségükre van. Az előadások gyakran egész este tartanak, s közben az indonéz közönség rendre azt csinálja, amihez a legjobban ért (alszik, dohányzik, hangoskodik).

 Apropó, gamelán: ez az indonéz népzene, nagyon büszkék rá, még ha nyugati fül számára ez a muzsika sokszor csak nehezen élvezhető. Nagyon konyhanyelven fogalmazva a gamelánt úgy kell elképzelni, hogy egy maroknyi ember mindenféle xilifonszerű hangszereket meg gongokat kalapál térdelve-guggolva, egy európai ember számára elsőre meglehetősen nehezen értelmezhető logikájú dallamokat csiholva, közben néha-néha valaki elnyújtott fejhangon énekel. A zenekar egyes, kevéssé elfoglalt tagjai időnként azt csinálják, amihez az indonézek a legjobban értenek (lásd feljebb).

DSCN5780.jpg

A szultán nyomdokain

Ahogy már korábban is írtam, Yogyakartának saját szultánja is van ám, akihez nyilván palota és udvartartás is dukál. A palota (helyi nevén kraton) valóban puccos, szép épület, a hozzá tartozó múzeum viszont béna – hacsak nem vagy X Hamengkubuwono szultán vagy elődei őrült rajongója, nem fognak nagyon lekötni az itt kiállított műtárgyak – a szultán íróasztala, a szultán fényképezőgépe, a szultán megégetett tepsifogó sütőkesztyűje (!!) és így tovább. Sokkal izgalmasabb ellenben a kraton mögött tér, és az ott található két „banyan” fa (ilyen liános dzsungelfa, nem tudom, hogy van magyarul, szégeny-gyalázat). A hiedelem szerint aki bekötött szemmel keresztül tud menni pontosan a két fa közt, annak teljesül egy kívánsága. Sokkal nehezebb, mint hinnétek! Az est leszállta után a teret ellepik az emberek és a bérelhető, négykerekű bringóhintók. Hasonlók ahhoz, mint amikkel a Margit-szigeten találkozhatunk, csak ezek csicsás neonfényekkel és indonéz diszkóslágereket harsogó hangfalakkal vannak turbózva, és hihetetlen népszerűségnek örvendenek a lakosság körében.

Jogja szept 01.jpg

Innen sétatávolságra van a Taman Sari, a budai várnegyed itteni megfelelője – eredetileg a szultán udvartartása lakott itt, mostani lakossága 30 ezer fő körül mozog. Festői, sikátoros-mellékutcás-bazársoros városrészt képzeljünk el, mindez egy jókora, jávai építészeti remekekkel zsúfolt kerttel teljes. Mikor először itt jártam, persze még nem voltam elég dörzsölt, így aztán hagytam, hogy hozzám csapódjon egy „önkéntes vezető”, aki aztán nyilván az összes haverja boltjába berángatott vásárolni. Csalódott is volt, hogy a végén nem vettem semmit, de azért az egyik fáról szakajtott nekem egy guava gyümölcsöt, ami fertályórával később sírva ki is fostam.

A Taman Sari fő éke a szultán vízikastélya. Ma már mindenféle földrengések és egyebek miatt romokban áll, de régen ide jártak uralkodók élvezkedni. Szó szerint, ugyanis a hárem is itt volt. A hölgyek a központi medencékben játszadoztak, miközben a szultán a toronyszoba rácsos ablakából figyelte őket. Időnként ledobott egy virágot a lányoknak, aki elkapta, az mehetett szobára vele. Igazi rocksztár! Ja, nemrég olvastam egy kétes hitelű újságcikket arról, hogy a vízi kastély az univerzum energiaáramlása és mindenféle jávai bölcsességek figyelembevételével épült. Úgyhogy úgy gyertek ide, hogy ez egy nagyon ezoterikus ex-baszoda ám.

Jogja szept 10.jpg

Még mindig unatkozik? Vásároljon mosómedvét! A Taman Sari tőszomszédságában található a Pasar Ngasem, azaz a madárpiac, jóllehet, a nevével ellentétben nemcsak madarakat árulnak itt, hanem kb mindent, ami mozog, vagy valaha mozgott. Ha kell egy luwak (az a mókusszerű állat, ami finom kávészemeket szarik), piton, majom vagy skorpió, itt megvehető! Hétvégente madárénekeltető versenyt is rendeznek itt, melynek menete a következő: minden nevező a falra aggatja kalickáját benne a kis kedvenccel, majd a zsűri – számomra ismeretlen metódus alapján – eldönti, melyik madár danol a legszebben. A nyertes példányt aztán állítólag rengeteg pénzért el lehet adni. Aki tehát errefelé készül, kezdje el trenírozni a papagáját!  (frissítés: a közelmúltban a vadállat piac átköltözött, Pasar Pasti néven fut tovább. A Pasar Ngasem újabban főleg rendezvényeknek és színdaraboknak ad otthont – a szerk.)

Egyéb uralkodók nyomdokain

Ha a „várnegyed” szorításából sikerült kitörni, akkor is van még bőven látnivaló, kódoroghatunk például Kota Gede óváros ezüsmíves manufaktúrákkal teli sikátoraiban, és ha jó helyen fordulunk be a szűk utcákon, felfedezhetünk eldugott fürdőket és a hindu Mataram dinasztia síremlékeit. Ha még mindig nem volt elég a halott szultánokból, a város határában, a Gunung Kidul hegység lábánál 345 lépcsőn felhághatunk az Imogori kriptákhoz. Itt nyugszik a nagy 17. századi uralkodó Sultan Agung (csak szerényen ’magasságos szultán’), akinek annyira jó szíve van, hogy virágok nyílnak a sírjából és mindig jó illatú a levegő a környéken (ne feledjük, Indonéziában a jó illatú levegő ritka!). Csak akkor léphetünk be a kriptákba, ha tradicionális jávai maskarát öltünk – már ezért megéri eljönni ide. Ugyancsak érdekes látványt nyújtanak az ősöreg jávai bácsik, akiknek az a munkájuk, hogy egész nap törökülésben ülve táplálják a tüzeket és tömjénfüstöt hintenek.

IMAG1089.jpg

Még mindig nem elég a látnivalókból? Akkor megsúgom, hogy van egy tök jó állatkert is Yogyában, kb 1 euro a belépő, és egy csomó érdekes állat van. Például ha nincs pénzünk, időnk vagy intenciónk elmenni Komodó szigetére, a hírös komodói sárkányt itt is megnézhetjük – gondolom eredeti környezetében is ugyanazt csinálja, mint az állatkertben: semmit (az ideális indonéz állat!). Személyes meglátásom, hogy az állatok egy része elég slendrián módon van elkerítve, szerintem az orángután és a gorilla akkor mászik ki, amikor akar, de talán épp ebben rejlik a Gembira Loka Zoo vonzereje.

No és persze van számolatlan múzeum, kiállítás, miegyéb. Még heti rendszerességgel jelentkező transzvesztita kabaré is van, a Malioboro utca végén található Raminten bevásárlóközpont legfelső emeletén. A tulaj maga is ladyboy, s szárnya alá véve a hozzá hasonlókat létrehozott egy kis kommunát, ahol a transzvesztiták többek közt vallásos oktatásban is részesülhetnek (egyébként az iszlám vallás nem nézi túl jó szemmel ezt a fajta másságot). Hát kell ennél több? Kétségkívül Yogyakarta Indonézia egyik legpezsgőbb városa. Gyertek csak, gyertek!

Éjszakai élet – Rock around the Klotok

A kultúra terén nem lehet okunk a panaszra, van itt minden, fesztivál, megnyitó, művésztelep művésztelep hátán. De az is megtalálja a számítását itt, aki csak egy kis esti röfögésre vágyik. Fura módon míg Indonézia minden városa minden boltjában árulnak sört, addig Yogya ez alól kivételt képez, kevés olyan hely van, ahol nyíltan vehetünk sert a „kirakatból” – állítólag új tendencia ez, talán önkormányzati döntés alapján, hogy a népes diákság figyelmét az italozás ne vonja el a tanulmányoktól. Ez persze visszafelé sült el, a drága és nehezen beszerezhető sör helyett a lokális borzadály „csiú” nevű ital pörög (azt hiszem pálmalevél fermentáció), jobb esetben az arak (rizspálesz), egyik fincsibb, mint a másik. Az indonéz alkoholfőzési tudomány még nem jutott el arra a szintre, hogy különbséget tudjon tenni a metil és az etil közt, úgyhogy ezektől a nedvektől néha-néha meghalnak meg megvakulnak emberek. Rock’n’roll!

Aki klasszikus club life-ra vágyik, találhat két-három nagyobb diszkót a városban,diumdisu zenével, könnyűvérű lányokkal, dúsgazdag csávókkal, részeg bulékkal és a DJ-szettek szüneteiben a színpadra felpattanó közepesen kínos popbandákkal. Az egyik legnagyobb ilyen klub a Boshe, ahol néha-néha késelős gyilkosságok történnek, olyankor bezár „örökre”, majd pár hónap múlva újra kinyit. Rock’n’roll!

IMAG0447.jpg

Az alter alternatíva a Jalan Malioboro felől nyílő Sosrowiyajan utcácska. Itt a városban uralkodó félhivatalos szesztilalom egyáltalán nem érződik, egymás mellett sorakoznak a (horror árakon operáló) klubok, pubok. A legtöbbje élő zenével csalogatja be a nagyérdeműt, remek bandák játszanak, viszont az esetek 99%-ában csak feldolgozásokat. Ráadásul amennyire kivettem, van kb 5 zenekar, mindegyik más stílusban utazik (regi, blúz, rokk, árenbí, rokabili, stb), és ezek napi szinten rotálódnak a kocsmák közt. Ez az erre látogató turistáknak marha jó, de én már baromira unom, és ha meghallom valahonnan B. Marley-tól a  Jammin’ c. nótát, idegzsábát kapok. Éjfél után vége a koncerteknek, és szépen lassan mindenki átsomfordál a kisbolt (Circle K) elé sört meg csiút vedelni a betonon. Közben törött akusztikus gitár jár kézről kézre és mindenki eljátssza B. Marley-tól a Jamin-t.

Még alterebb alternatíva a Kopi Klotok, leánykori nevén Sego Macan. Elvileg ez egy háromtagú hálózat lenne, van ugyanis Sego Macan 1 (a büdi patak mellett) és Sego Macan 3 (a rizsföldek mellett). A Sego Macan 2-t még senki nem találta meg. Lehet, hogy azzal a kevéssel, aki eljut ide, azonnal végez a metil? A Sego Macan-ban mindenféle ízű, színű és állagú klotok koktélt kérhetünk ki, benne a titkos alkoholos összetevővel, ami bevonzza a vevőkört. Közben a hangfalakból üvölt a Pantera, és B. Marley-tól a Jammin’. Rock’n’roll!

Még szeptemberben találkoztam egy kanadai hölggyel, aki akkor már hónapok óta élt Yogyában, és látszólag nem is nagyon tervezett továbbállni. Kérdeztem, mégis mit szeret annyira ebben a városban, ha folyton gyomorrontást kap, meg motorbalesetet szenved? Erre csak annyit felelt: „Yogyakarta gets under your skin”.

Töltöttem fel néhány képek kedvenc indonéz városkámról IDE. Ezúttal kivételesen képaláírásokkal is elláttam a fotókat, érdemes hát azokat is elolvasgatni. A Yogya környékén található Borobudur és Prambanan giga-templomkomplexumokról pedig a következő posztban írok majd.

IMAG2240.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr405351203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Draquar 2013.06.09. 05:20:36

Hoi!

Néhány megjegyzés, kiegészítés:
1. Bézbólsapit én kevesebbet láttam, a batiking mellé viszont az igazi rajok csak fehér lépőt vesznek fel!

2. Banyan-fa az magyarul is, maradt az eredeti forma.

3. Eredeti kopi klotok hangulat, csak neked: www.youtube.com/watch?v=ffCmFDzaYyQ

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu