Ha már a múltkor szót emeltem Yogyakarta városáról, muszáj említést tennem a két legnagyobb közeli turistamágnesről is. Ezek a Prambanan és a Borobudur, előbbi egy óriási hindu, félig romos templomkomplexum, utóbbi pedig nem más, mint a világ legnagyobb buddhista sztúpája. Yogyakarta – és külföldön sokhelyütt egész Indonézia – legismertebb jelképei ezek, ami azért csalóka, mert közigazgatásilag a Borobudur a Yogyától északra lévő Magelang városhoz tartozik, míg a Prambanan az indonéz otthonomtól keletre lévő Klatenhez. Naivan azt hittem, délutánonként majd kijárkálok hol az egyikhez, hol a másikhoz gitározgatni meg szotyolázni. Ez azért jön csak ritkán össze, mert a Prambanantól 30, a Borobudurtól pedig kb 60 km-re lakom, és bár a benzin olcsó errefelé, a szotyola drága. Meg belépőt is kell fizetni, ha bulénak születik az ember, akkor kb 200.000 rúpia a tarifa (5ezer jó magyar forint), belföldi rizsfalóknak viszont csak 30.000. Szerencsére ittlétem alatt barnultam már annyit, hogy a helyi diákigazolványomat meglobogtatva rendre beengedjenek helyi áron. A szotyoláról viszont leszoktam, mert itt még az is édes (!!).

Prambanan – hindu építészeti remek szappanopera-köntösben

A Prambanant bő ezer évvel ezelőtt emelte a Mataram hindu uralkodó dinasztia. A legenda szerint volt egy herceg, el akart venni egy hercegnőt, aki még a legkeményebb fűtés ellenére sem volt hajlandó kötélnek állni. Végül kitalálta, hogy ha a herceg egy éjszaka alatt épít 1000 templomot, akkor hozzámegy. A hercegnek persze nem kellett kétszer mondani, jöttek a kubikusok, és hajnalhasadás előtt már 999 templom állt. Erre a hercegnő egy kicsit ráfeszült, és gyorsan kukorékolásra kényszerítette a környékbeli kakasokat, mondván már hajnal van, a herceg nem tudta teljesíteni a vállalását, lagzi lefújva. A herceg mikor rájött a turpisságra, éktelen haragjában kővé változtatta a hercegnőt – állítólag őt lehet látni az egyik főtemplomban, szobor alakban. Mások szerint Durgát, a hindu istent, de nekem a herceges love sztori szimpatikusabb. S ha ezer templomot nem is, több százat mindenképp találhatunk a főtemplom 5 kilométeres körzetében.

A történelem nem volt kegyes a komplexummal, a 16. század környékén a Mataram dinasztia keletre vándorlásával elnéptelenedett, majd fosztogatók martalékává lett. Aztán mindenféle földrengések jöttek, s ha jól értelmeztem, akkor a Prambanan a föld alá is került ekkor, vagy mi. A 19. század végén tárta fel egy holland kutató, a 20. század közepétől pedig újfent szinte régi pompájában tündökölt, egészen 2006-ig, amikor is egy újabb, minden eddiginél nagyobb földrengés ismét legyalulta a terepet. A restaurálás azóta is – meglepő hatékonysággal - folyik, a központi, 47 méter magas Shiva templom például újra látogatható.

DSC_0685.jpg

Aki erre vetődik – és mindenkinek ajánlom, hogy ha Yogyában jár, ugorjon be ide – jókat sétálgathat a templomok és templomromok közt. A falakon lévő faragások, domborművek, szobrok pedig tényleg nagyon szépek. A mindenütt szanaszét heverő kőkupacokat nézegetve lelki szemeink előtt elképzelhetjük, milyen volt a Prambanan akkor, mikor még az összes templom állt… Érdemes amúgy naplemente környékén érkezni, mert az Jáván mindig szép, vagy kora reggel, mert olyankor általában szépen látszik a közeli Merapi vulkán. Napközben viszont vigyázzunk, mert nagyon magas a „hello misterrrrr!” faktor!

IMAG0693.jpg

Ha nem akarunk rúpia-százezreket költeni a belépőre, vagy nem elégít ki minket a főtemplom megtekintése, érdemes egy napot rászánni a környékbeli kisebb hindu templomok felfedezésére. Ezek több csoportba tömörülve, a legkülönfélébb környezetben találhatók – van, ami egy egyetem kampuszán, üvegkalickával elkerítve ácsorog magányosan, de lelhetünk több, tucatnyi kisebb templomot számláló „alkomplexumot is”, melyek köré időközben falvak épültek. A kiskölkök ott fociznak az évezredes romok előtt, öreg papák rizzsel teli zsákokkal bicikliznek, elég jó hangulat. Mivel ide tényleg szotyolázgatni járunk, érdembeli fotóm ezekről sajnos nincs is, mea maxima culpa.

Tudtommal a Prambanant kevés kivételtől eltekintve (pl Nyepi, azaz a hindu újév) nemigen használják már aktív vallásgyakorlási célokra. Ennek ellenére az élő kultúrára éhes turisták is megtalálhatják itt a számításukat, csak be kell fizetni a Ramayana Balettre. Ez egy újabb jávai szerelmi saga, Ramayana hercegről, kinek szerelmét, Shintát elrabolja egy démon. Aztán mindenféle túszdráma, majomgenerálisok meg tisztítótüzek következnek – ezt viszi színpadra a Ramayana Balett, amit a Prambanan mellett külön erre a célra felállított szabadtéri amfiteátrumban szűk 40 éve játszanak folyamatosan, minden szinte minden este, Guiness rekordot felállítva ezzel. Az előadás látványos tűzzsonglőrködéssel, gamelán zenekarra és több tucat táncossal teljes, ráadásul a háttérben ott van végig a gyönyörűen kivilágított Prambanan. És tényleg menő! Aki van olyan peches, hogy épp nem teliholdkor látogat ide (akkor a legszebb a szett), esetleg súlyos, szabadtéri előadásokat ellehetetlenítő monszunok idején érkezik Yogyába, az is megnézhati a Ramayana Balettet, majd' minden este játsszák a "gagyibb" verziót a belvárosban. Apropó, menőség, egyik délután beosontunk az üres színházba, ott készült ez a kép:

_DSC2161.jpg

Borobudur – Buddha szülinapi bulija

A Borobudur hatemeletes templomóriását a Prambanannal nagyjából egy időben emelték a buddhisták, remek dzsungeles környezetben, a komplexum tetején ácsorogva ámulhatunk a környező párafelhős hegyeken, tiszta időben látszik ezen felül még vagy 3 vulkán is. A 118x118 méter alapterületű monstrumot állítólag kétmillió kőelemből építették, és fentről nézve egy tantrikus mandalára hajaz. Ha éppen nincs tömeg, a buddhista tradícióhoz híven körbe is járhatjuk lentről felfelé, az óra járásával megegyező irányban haladva. Közben ámuldozhatunk a falakon lévő koncepciózus domborműveken meg a – nagyrészt sztúpák alá rejtett – ezernyi Buddha-szobron.

Száraz és pontatlan leírás helyett inkább elmesélem az egyik konkrét élményemet, ami a Borobudurhoz kapcsolódik, ez pedig nem más, mint a Vesak (Waisak), a Buddha megvilágosodásáról megemlékező ünnep, egyben a buddhista újév. Megjegyzem, hogy ázsiai tartózkodásom alatt jócskán kijutott az újévi bulikból, a „megszokott” Gergely-naptáros újév mellett volt már itt muszlim újév, kínai/vietnámi/holdújév, május végén pedig a buddhista. Utóbbi időszámítás szerint most épp 2557-et írunk amúgy, ennyi évvel ezelőtt jutott el Sziddharta Gautama herceg (későbbi nevén: a Buddha) a nirvánába.

A Borobudurt – és az indonéz buddhista világot – érintő legnagyobb ceremónia tiszteletére kedves hippik egyhetes művésztelepet szerveztek a komplexumtól pár km-re található Candirejo faluban, az Eloprogo művészházban, amit egy Sonny nevű öreg festőművész, és egy Jack Sparrow-ra megszólalásig hasonlító raszta csóka, James igazgatnak. Itt találkozik az Elo és a Progo folyó, innen a hatalmas kiterjedésű telep frappáns neve is. Remek társaság gyűlt össze, és egészen más érzés volt innen felszaladni a Borobudurba, mint a másfél órányira lévő Yogyakartából. No meg persze ilyen látványra ébredni reggelente se volt semmi:

IMAG2197.jpg

Apropó, ébredés: a napfelkeltét és a pitymallat színeiből előtűnő, ködfödte Borobudurt megnézni egy közeli domb tetejéről meglehetősen népszerű program. A Vesak okán egy kicsit túl népszerű is lett talán, aznap reggel ugyanis tényleg vagy százan tömörültünk a kilátódomb tetején, ki-ki a maga fényképezőjét kattogtatva. A fűben guggolva érdekes jelenet tárult a szemem elé, mellettem ugyanis egyszer csak panaszos jajszót hallatott valaki: „Gyula, Gyulaaa!” Fickándoztak is szívemben az öröm halacskái, magyar turistával ugyanis még sosem találkoztam idekinn. Alig vártam, hogy végre megszólíthassam őket, elmeséljem, hogy én már 9 hónapja itt szopogatom a rizst, hogy tapasztalatot cseréljünk. Kiderült, hogy egy egész nagycsaládnyi magyar van fenn a dombtetőn, viszont sajnos eléggé lehangoló módon – az emberek feje felett kiabálva egymásnak – végig csak panaszkodtak. Sokallták a tömeget („Most azé’ jöttünk, hogy embereket fényképezzünk?”), az időjárás sem volt ínyükre („Mér’ van ekkora köd?”) s a templom látványa se nyűgözte le őket túlságosan („Hó’ van az a rohadt templom? Nem is látszik rendesen, mi ekkora szám ezen?”). Így végül ügy döntöttem, inkognitóban maradok, csendben reménykedve, hogy Gyuláék kirándulása hátralévő része kielégítőbb lesz majd. Azért pironkodva közlök egy képet arról a napfelkeltéről, amit úgy lefitymáltak:

IMAG2192.jpg

Rövid pihenés után csatlakoztunk mi is az egész napos ceremóniasorozathoz. Kora délután a közeli Mendut templomtól (ez lehetne a Borobudur kistestvére) az addigra már szép számmal jelenlévő szerzetesek a főtemplom elé zarándokoltak. Itt több sátorra oszolva gyakorolhattuk a hitet, én egy ezerfős csoportos meditációban vettem részt pár tucat sárgacsuhás szerzetes és rengeteg indonéz és kínai hívő társaságában. Hihetetlen energiák gyűltek össze.

_DSC1901.jpg                                                                        

Később a többi sátrat végigjárva is csak ámultunk-bámultunk, volt zenés, kosztümös, prédikálós meg mindenféle egyéb tiszteletadás. Az egyik sátorban megvacsoráztunk a lámákkal, akik miután látták, hogy tudunk valamennyire indonézül, szabályosan tukmálni kezdtek étellel. Marinával, a szlovák sherpámmal kerítenünk kellett egy költözős dobozt, mert csak abba fért el a rengeteg kaja (ott nem hagyhattuk a helyszínen ugye), szóval elég jól néztünk ki a sok zarándok közt dobozokat cipelve. A kedvenc sátram mégsem ez lett, hanem az a helyszín, ahol fehér ruhás kínaiak hajlongtak szinkronban a katonásan pattogó vezényszóra a Buddha előtt, szakrális aerobikmutatványok keretében:

Napszálltakor aztán végre felkapaszkodtunk a domb tetején lévő Borobudur templomhoz, a tömeg sűrűsége és viselkedése itt már eléggé a 2010-es szigetes Prodigy koncertre hajazott. Sokéves könyöklési tapasztalatomat latba vetve valahogy eljutottunk a templom előtt placcra felállított Nagyszínpadhoz, ahol egy látványos, áldozatokkal (többek közt tornyokba halmozott instant tésztával) megpakolt oltár előtt este 6 és 10 közt hosszas beszédek, s mivel Indonéziában vagyunk, grandiózus csoportfotózkodások tartattak. Hogy miért szenvedtük ezt végig külföldi létünkre? A Vesak tradíciója szerint este 10 után ezernyi lampiont engednek fel az égbe, ami a kivilágított Borobudurral kiegészülve csodálatos látványt nyújt.

_DSC1963.jpg

Így hát buddhista nyugalmat próbáltunk magunkra erőltetni, és a szitáló esőben, kabát nélkül vártuk a nagy csodát. Egyre-másra jöttek fel a tágas színpadra a mindenféle buddhisták, szerzetesek, lámák, valamint egyéb vallások tisztségviselői is, köztük egy nagyon kövér tokás érsek is. A buddhista főszerzetes beszéde előtt Indonézia muszlimhitű vallásügyi miniszterének kellett felszólalni, azonban a tisztségviselő alaposan elkésett. Nem tudom eldönteni, hogy azért, mert addigra az eső elég komoly zivatarrá duzzadt, és szimplán elakadt valahol a remek indonéz utakon, vagy szánt szándékkal érkezett később, hadd áztassa Allah a sok buddhista-szimpatizánst még egy kicsit… A beszédekből nem értettünk mindent, annyit viszont sajnos igen, hogy majdnem az összes felszólalás burkolt politikai mondanivalóval bírt – a Vesak másnapján tartották ugyanis a választásokat Közép-Jáván. A beszédek végeztével aztán közösen mantráztunk még egy sort a monszunban, majd előkerült egy szerzetesnő valahonnan, és közölte, hogy az esőre való tekintettel idén sajnos elmarad a lampionos mulatság. Így hát bőrig ázva hazasomfordáltunk, és megnéztük a youtube-on, milyen volt az előző években… Azért Vesak így is óriási élmény volt! Remélem, Gyula és családja nem ázott el annyira, mint én.

Nézegessetek képeket a Borobudurról és a Prambananról a facebook-on!

KIEGÉSZÍTÉS: a  2013-as esős Waisak után úgy alakult, hogy a 2014-es esztendőben is tanúja lehetek ennek a szép eseménynek, ezúttal eső nélkül (na jó, kevesebb esővel). Íme egy videó erről, lampioneregetéssel, Gueth Péter barátomtól:

_DSC1968.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr75357875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.