Mikor kiutaztam Indonéziába, még nem tudtam, hogy lesznek majd a dolgok. Elvileg tanulni és többé-kevésbé a helyi emberek életét élni jöttem ki ide, ehhez képest a Zolindonézia egy korrekt utazós blog lett. Pedig a csavargás mellett iskolába is jártám ám. A következő bejegyzés erről igyekszik szólni, szerintem főleg azok számára lesz érdekes, akiket érdekel a Darmasiswa ösztöndíj, vagy az indonéz felsőoktatás (hehe). Esetleg az én mozgalmas szellemi életem (hehe). Vagy insallah abban a szerencsében részesültek, hogy a jövőben az UNY-n folytathatják tanulmányaikat, ahol én is (hehe). Először arra gondoltam, időről időre majd hírt adok a tanév közben, milyen a suli, de végül mindenféle óceánpartokon heverészve úgy döntöttem, kivárom az év végét, és majd akkor írok egy összegzést. Íme!

A jakartai eligazítást követően az Universitas Negeri Yogyakarta (továbbiakban UNY) vett kezelésbe minket. A fényességes évnyitó ceremónia után pár nap általános eligazítás következett, ezt jórészt a suli nemzetközi osztályának feje, Pak Satoto tartotta. Pak Satoto mosolyogva üdvözölt mindenkit, alaposan felkészülve, ki honnan jött, még híres focicsapataink neveit is megtanulta, hogy lenyűgözzön bennünket (bár én szívesebben vettem volna, ha a Fradi helyett mondjuk a Tankcsapdával traktál). Ezen felül előadást láthattunk Indonézia gyümölcseiről, illetve ezek elfogyasztási szokásairól. Az ezt követő potenciális gyomorrontásról már nem szólt a fáma. Az első napok lecsengése után Pak Satoto kivonult a közéletből, és csak akkor került elő, amikor valakinek erélyesen kérdőre kellett vonnia engem, miért járkálok folyton Balira az iskolai programok helyett.

IMAG0591.jpg

Az osztálytársaimra, akárcsak magára Indonéziára a sokszínű káosz a jellemző. A teljesség igénye nélkül itt van Ali és Ahmed, az iraki mókamester és rókalelkű bátyja. A robothangú Yukari japánból, a teljesítményorientált Sinta Kínából. Két aranyos vietnámi lány, akiknek 10 hónap alatt sem sikerült megtanulnom a nevét. Egy csomó furán viselkedő madagaszkári. A fess Yusuf Maliból és a dalos kedvű Alfy Burundiból. Saripo, a Fülöp-szigeteki pöcs. Egy külön osztálynyi egyéb kínai. Végül az európai vonal: Eduardo, az olasz világutazó, Igor, az orosz pinabubus, Luisa, a dinamikus német raszta lány (az alábbi képen ő pózol a rektorátus épülete előtt), Tania, a bájos ukrán naiva és Ana, a talpraesett román közgazdász-palánta. Egy hónapos késéssel csatlakozott a bábeli zűrzavarhoz a szlovák Kristina, aki 5 évig a pozsonyi indonéz követségen dolgozott, ilyenformán kb anyanyelvi szinten beszél már indonézül. Életemben nem hallottam még senkit, aki annyira hangosan nevetne, mint ő.

IMAG0585.jpg

Ezzel el is érkeztünk a lényeghez: miért is vagyunk itt hivatalosan? Azért, hogy az indonéz nyelvet és kultúrát tanulmányozzuk jól, nemzetközi szinten. Milyen is az indonéz nyelv, leánykori nevén a bahasa indonesia? Leginkább a malájhoz hasonlatos (gondolom, ezzel sokat segitettem), mesterséges nyelv, ha jól emlékszem, 1928. Október 28. óta hivatalos az országban. Indonézia ugye rengeteget melózik rajta, hogy a nagyon szerteágazó és széthúzó népességet egységbe kovácsolja, teszi ezt mindezt többek közt üres de hangzatos jelmondatok fabrikálásával (pl „Indonesia - Unitiy in Diversity”, azaz „egység a sokszinűségben”, bár szerintem a „kétség a kétszinűségben” találóbb lenne e büszke népre).

Eggyel hatékonyabb fogás volt az indonéz nyelv feltalálása, Inodnéziában ugyanis összesen több, mint 750 nyelvet beszélnek, és igy tényleg kicsit nehéz lehet központositva igazgatni a közt. Az egyik legdurvább eset Alor szigetei (miközben ezen sorokat irom, épp oda igyekszem amúgy – a szerk.), ahol a 185 ezer fős lakosság 52 nyelven osztozik. A hivatalos indonéz nyelvet úgy alkották meg, hogy alap szinten még a legelvadultabb dzsungellakó kannibál is meg tudja tanulni, ergo elég egyszerű. Nincsenek igeidők, elvileg könnyű a kiejtés, többes szám esetén csak simán duplázod a szót (pl. Anak – gyerek, anak-anak – gyerekek), nincsenek nemek, stb. Viszont a buktatói is az egyszerűségében rejlenek, jelesül nagyon sok szó igen hasonló, valamint ha az ember eljut oda, hogy valami bonyolutabbat akarjon kifejezni, akkor nagyon nyakatekert és félreérthető nyelvtani megoldásokhoz kell folyamodni (pl. Jelas – világos, érthető, menjelaskan – felvilágosit).

Álljon itt néhány tipp azoknak, akik indonéz tanulmányaikat szeretnék megkönnyiteni:

-Ha mondanál egy mondatot, de egy szót nem tudsz, helyettesitsd be az angol megfelelőjet, de a lehető legszarabb kiejtéssel (pl. Saya tidak bisa fly!, azaz ’nem tudok repülni’, ejtsd: szájá tidá biszá flájjjjj)

-Van egy csomó szó, ami már egyes számban is szóduplázásból képezett, például, kira-kira (teknősbéka) vagy kupu-kupu (pillangó). A pillangó többesszáma viszont nem kupu-kupu-kupu-kupu, hanem mondjuk dua kupu-kupu (két pillangó).

-Az indonéz nyelv átvett rengeteg angol szót, de általában megváltoztatja egy kicsit az irásképét, és valamiért a szó végi mássalhangzó is rendre lekopik. Igy lesz a tourist-bol ’turis’, a management-ből ’menajmen’, a confirmation-ből konfirmasi, stb. Ha egy szót nem tudsz, beblöffölheted az angol szó indonézesitését, általában bejön.

-Az „r” betűket természetellenesen meg kell nyomni, hogy kellően indonézes legyen a szárnyas szavaid hangzása, erre a legjobb példa a „hello misterrrrr”.

-A mondat végéhez mindig tedd hozzá, hogy „ya!”,ezzel viszel életet a mondanivalódba. Pl „terimah kasih” (’köszönöm szépen’) helyett „terimah kasih, ya!”

-Még jobb, ha „ya!” helyett a „yaaaaaaa!”-t használod. „Terimah kasih, yaaaaaaaa!”

-Ennél is jobb, ha a mondat elejére egy „iyaaaaa”-t biggyesztessz, a végére pedig tetszőleges „ya!”-t vagy „yaaaaaaa!”-t. „Iyaaaaa, terimah kasih, yaaaaaaa!”

-Nemes Janó barátomnak van egy remek indonéz szószedete interaktiv nyelvleckékkel, olvassátok

IMAG1080.jpg

Az indonézek nagyon hálásak, ha valaki pár szót tud a nyelvükön, pár keservesen kingyögött egyszerű frázis után ujjongva tapsolják meg a turistákat. Viszont ügyeljünk arra, hogy soha ne tanuljunk meg túl jól indonézül, mert akkor áteshetünk a ló túlsó oldalára, és párbeszédpartnereink nekünk szegezik a kérdést: „az oké, hogy tudsz indonézül, de tudsz jávaiul? És balinézül? Na ugye, nem tudsz te semmit!” Amúgy a bahasa indonesianak van hivatalos nyelvtana, meg minden, de a lakosság nagyrésze magasról tesz erre, és a saját szakállukra egyszerűsitett bahasa jalan-t (utcai nyelv) használják. Mivel főleg csavargás közben tanultam meg a nyelvet, igy jórészt leginkább ebben a dialektusban vagyok otthon én is. Szerintem amúgy az indonézek szemében valami olyasféle figura lehete, mint Fekete Pákó vagy Borat.

A lakosság kevesebb, mint 10%-ának anyanyelve a bahasa indonesia, a túlnyomü többség csak második, harmadik, kvázi idegen nyelvként használja, és még minda mai napig szép számmal vannak, akik nem is beszélik egyáltalán. Yogyakartában, meg úgy általában egész Jáván a jávai nyelvet beszélők vannak többségben (mily meglepő), ami hasonlit ugyan a bahasa indonesia-hoz, de annál ezerszer bonyolultabb. Csak hogy egy példát emlitsek, a jávai nyelvnek három szintje van, attól függően, hogy rangban egyenlő, alattad vagy feletted állóval beszélsz. Gyakorlatilag ez a három szint nyelv a nyelvben, ugyanis nem csak a névmások és a ragozás változnak, de a legtöbb szó, pl a számok is!

Általánosságában igaz az indonézekre, hogy nem éppen a jó szervezőkészségükről híresek. Ehhez képest a kormányuk már vagy 40 éve bonyolitja (szó szerint)  a megdöbbentő számokkal operáló Darmasiswa Programot: évente kb 70 ország 800 fia és leánya vesz benne részt, cirka 65 egyetemre szétosztva Indonézia-szerte. Egy ilyen program lekoordinálása, főleg ennyi, kulturálisan egymástól totálisan eltérő háttérrel rendelkező résztvevővel még egy dörzsölt menedzsergárdának is fejfájást okozna, nem csoda hát, hogy az indonéz kivitelezésével sokan nem elégedettek. Sok egyetem – főleg a periférián lévők, mint pl Padangpanjang, Mataram – nem tud mit kezdeni a nemzetközi diákokkal, s a tanárok hamarabb kezdik el ellógni az órákat, mint a nebulók. Szerencsére az UNY ez alól kivételt képez, az első félév végéig masszívan sikerült azt az érzést kelteniük, hogy itt igenis van tanterv.

IMAG1143.jpg

Decemberig bezárólag masszívan heti 5 napot volt iskola, a hét minden napján más jellegű foglalkozások – írás, olvasás, beszéd, szövegértés, kulturális csemegék. Év közben volt némi fluktuáció a tanári karban, többek közt az órákon rendszeresen elalvó Kastam bácsit cserélték le, de általánosságában elmondható, hogy bár a hivatásos tanárok is igyekeztek kitenni magukért, az ún. ’tutorok’ (önkéntes helyi diákok) vitték a pálmát lelkesedés terén. Hogy mennyire volt hatékony a nyelvoktatás, arra nehéz objektív választ adni. 1583-féle országból érkező, közös nyelvvel nem rendelkező (angolul alig tudó) diákokat valóban nem lehet könnyű nyelvtanra meg hasonlókra okítani. Ezért jobb híján az volt a módszer, hogy bejött a mindenkori tanár, nekiállt indonézül dzsanázni, mi meg kamilláztunk. Egy idő után elkezdtem magamtól indonézül tanulni, így végül elkezdtem érteni, mi folyik az órán, ilyenformán élvezni is.

A második félév újabb megpróbáltatások elé állított minket: a heti 5-ből maradt 1 nyelvtanóránk, és mellé felvehettünk bármilyen kurzust az egyetem éppen meghirdetettek közül magfizikától kezdve a viziaerobikig. Így aztán jártam egy darabig gamelán, zeneszerzés és klasszikus gitár órákra is. Az alábbi fotón az egyik gitárórát megelőző lázas felkészülést örökítettem meg:

IMAG1964.jpg

Az arany középszer híveként és a „kulturális” ütközések elkerülése végül úgy döntöttem, minimálisra csökkentem az iskolai kötelezettségeim mértékét, és a saját szakállamra fedezem fel Indonézia nyelvi, kulturális és biológiai sokszínűségét. Ez többé-kevésbé sikerült is, és úgy gondolom, ez is a Darmasiswa Program célja. Azt hiszem, az osztályomból én tanultam meg a legjobban indonézül (Kristina most nem játszik, ő már alapból tudott), ennek ellenére én voltam az egyetlen, aki félévkor nem kaptam bizonyítványt, lévén sokat lógok. Szomorúságomból ocsúdva azonban elmentem nyelvvizsgázni, és most már hivatalos papírom van róla, hogy Csabakirályfi-szinten (Level IV)beszélem az indonézt!

Sokan vannak úgy vele, hogy a Darmasiswa program haszontalan. Én határozottan pártatlan voltam eddig a témában, viszont a június eleji fényességes Closing Ceremony rávilágitott, hogy azért nem csak jó buli ez, hanem tanultunk is valamit az itt eltöltött hosszú hónapok alatt. Persze a záróceremónia hétvégéje főleg amiatt volt emlékezetes, hogy végre ismét hotelekben vedelhettünk meg zabálhattunk a többiekkel az indonez allam penzen, ettol fuggetlenul az esti „gálaműsor” se volt rossz, ahol ki-ki előadhatta a maga kis produkcióját iskolákra bontva. Meglepő módon elég kevés vállalhatatlan performansz volt látható. Én is szinpadra álltam (ültem?), visszaállitva egykori rokksztárságom megkopott csillogását, köszönet Reren és Hohok barátaimnak a közreműködésért!

Végezetül pedig itt a nagy kérdés: mégis milyen daramsiswa ösztöndijasnak lenni?  A legkorrektebb választ eddig a román Vale barátom szállitotta le: „Olyan, mintha a gazdagok és hiresek életét élnéd, anélkül, hogy gazdag és hires lennél.” És milyen igaz, naphosszat idilli óceánpartokon heverészel, nem sok mindenre van gondod, ha nem tetszik, odébbmész a másik partra, mindeközben pedig ismeretlen emberek akarnak lefotózni nyiltan vagy titokban, és figyelik minden lépésed. Vele elméletét megerősiti egy nemrégiben megjelent cikk a travelo-n egy korábbi darmasiswás tollából, miszerint Jáván a fehér embert filmsztárként kezelik.

Nos, ez valójában igy van. Filmes karrieremről azonban tán majd egy későbbi posztban számolok be, most ugyanis kitört a nyári szünet, és vár az út. A következő két hónapban az eddigi tán legizgalmasabb és legvészesebb úticélok következnek, úgy mint orángután rezervátumok, bálnavadász falvak, őserdők és ősgyikok, vagy az indiai nagykövetség. Tartsatok velem!

A bejegyzés trackback címe:

http://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr655369033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.