A bizonyítványom és más katasztrófák

Ez 2014 első posztja: szeretett kis blogomra már vagy fél éve nem írtam egy bötűt se. Miért is?

Ha az ember utazóblog írására adja a fejét, akkor nem árt, ha laptoppal a hóna alatt teszi meg a kilométereket, és rendszeresen feljegyzéseket készít önmagának és az utókornak. Ha pedig a mindennapi életről kell értekezni, úgy mint család, munka, csajok, kulturális élet, arról meg úgyis az otthoni karosszékben ülve pötyög a paraszt általában. Én a két kategória közé vagyok szorulva. Majd' két éve itt vagyok Indonéziában, tehát elmondhatjuk, hogy itt élek, s bár a blog felületén főleg az utazásaim igaz történetét énekelem meg, azért kialakult már Indonéziában egy „civil életem” is, meló, barátok, hétvégi nagybevásárlás, áramszünet, patkány a konyhában, stbstb. S ha valami zűr van ezzel, vagy változások, neadj'isten egy-két természeti katasztrófa is beüt (lásd lejjebb), biza előfordul, hogy kimarad pár hét/hónap két blogposzt közt. Ja, és mikor utazom, rendszerint nem a laptoppal a hónom alatt teszem meg a kilométereket...

Meg aztán sose voltam túlságosan naprakész a modern technikát illetően. Mondhatni az idő vasfoga folyvást elrepül felettem. Elkezdtem egy agyonrészletezett, hosszúra nyújtott posztokkal jelentkező blogot írni anno, ami minden bizonnyal a mai átlag blogolvasónak talán túl sok. Ezen is törtem a fejem: hogyan aktualizáljam ázsiai kalandjaimat? Kezdjek el félig megevett sült rizsről antikolt képeket meg vulkán előtt csücsörítős selfie-ket posztolni az instagram-ra? Vagy tweeteljek minden nap 160-karakteres Korán-idézeteket a tumblr-en? Különben is, kinek, minek írok és mit? Ki tudja ezeket értékelni? Aki ösztöndíjjal jön Indonéziába tanulni, annak már rég nem tudok segíteni. Aki kíváncsi egy magyar kalandjaira Ázsiában, annak én már túl régóta vagyok itt, már nem egy otthonról frissen kiszakadt szittya szemüvegén keresztül látom a világot. Nincs már bennem kurucos lendület.Viszont indonéznek se vagyok eléggé indonéz még (hál'istennek).

Végül pár hónap alkotói válság után úgy döntöttem, fene egye az egészet, írok továbbra is úgy, ahogy jól esik, aztán akinek tetszik, tetszik, akinek segítek vele, vagy meghozom a kedvét valami hasonlóhoz, annak meg még külön örülök is. Nos, ez történt az elmúlt hónapokban: éltem fél évet Kelet-Jáván, majd visszaköltöztem a jó öreg Yogyakartába. Ezt mind Jáva keleti oldala, mind Jogja nehezen viselte, ki is tört egy vulkán, egy héttel azután, hogy átbútoroztam, a Gunung Kelud, pont a két település közt félúton, hamuesővel szórva be a fél szigetet, főleg Yogyakarta városát. Az aprócska tűzhányó nagyot szólt, valahogy így:

Ezen kívül mi volt még? Többek közt orángutánokkal karácsonyoztam Borneón, elefántok hátán márciustizenötödikéztem Szumátrán, a nyílt tengerből kibúvó, fél világot majdnem elpusztító Krakatau vulkán gerincén szaladgáltam az... ööö... nyílt tengeren, kénbányászokkal és érdescápákkal bratyiztam Jáva keletebbik csücskén, szörfözni tanultam meg vadvizi kanyonba pottyant szemüveget kerestem a nyugatabbikon. Levezetésképp meg elmentem egy tucatszor Balira, arra a Balira, ami Indonézia legismertebb része, mégse írtam róla még jóformán semmit itt – na, eme hiány pótlásával fogom kezdeni az élmények írásos feldolgozását, azt hiszem.

Ó, és Anyukám meg a Húgom is meglátogatott, szóval ők lesznek a modelljeim néhány balinéz képen.

P1000095.jpg

 

Boldog Újévet Mindenknek!

Mondják, Ázsia egyes részein megállt az idő. Szerintem meg épp, hogy túl gyorsan telik. Indonéziában például 365 nap alatt vagy négy-ötféle újévet is ünnepelhetünk. Van ugye a „hagyományos”, Gergely-naptár szerinti, amiből most a 2014-et rójuk. Aztán itt van a kínai év, vagy a holdújév erről már regéltem csodálatos vietnámi látogatásom kapcsán, itt most épp a Ló éve van. A buddhistáknál már 2558 van, a Buddha megvilágosodásához képest számított újéveiket pedig egy látványos lampioneregetős rendezvénnyel ünneplik, épp a Borobudur mellett – erről bővébben ITT olvashattok. A jó muszlimokról se feledkezzünk meg, akik minden évben bősz imádkozással köszöntik az új esztendőt, ami náluk október környékén jön el, most épp 1435-öt írnak. Na és persze itt vannak a nem akármilyen tradíciókkal rendelkező balinéz hinduk, akiknél jelenleg 1936 van.

Bali buli

Bali szigete a relatíve nagy Jáva és a relatíve kicsi Lombok közé ékelődve helyezkedik el, 5800 négyzetkilométeren - kb. akkora, mint egy magyar megye. Tehát nem túl terebélyes, ám látnivalókban annál gazdagabb földdarabról beszélünk. Itt aztán tényleg minden van, mi szem-szájnak ingere, arányaiban messze ide látogat a legtöbb turista Indonéziában, kül- és belföldi egyaránt. És szerencsére máig akad, akit nem csak a strandok, a buja dzsungelek, a szörf vagy éppen a szexturizmus vonz ide, hanem az egyedülálló hindu kultúra is, amely földrajzi és történelmi okokból kifolyólag elég sok tekintetben különbözik az indiai tesójától.

Ha meg akarjuk érteni, hogy miért is, vissza kell mennünk röpke ezer évet az időben. Ekkortájt a jávai székhelyű, hindu Majapahit Birodalom a fénykorát élte. A tizennegyedik századra Hayam Wuruk uralkodó és minisztere, Gajah Mada irányítása alá tartozott jószerével a mai Indonézia egésze területe, valamint Malajzia, Szingapúr, Pápua Új-Guinea, Kelet-Timor de még a Fülöp-szigetek egyes részei is. Hayam Wuruk halála után aztán a Melakka szultanátus egyre nagyobb befolyásra tett szert a környéken, míg a Majapahit különböző örökösödési botrányok miatt egyre csak gyengült. Időközben egyre több iszlámhitű települt be, főleg Közép-Jáva területére, az új hit – a hindu rovására – gyorsan terjedt. A tizenhatodik századra a portugál hódítók is befutottak, még egy csavart adva a történetnek.

_MG_9068.jpg

 

Végül a muszlim hadvezér Fatahillah újraegyesítette a környék erőit, lenyomott mindenkit, főleg a portugálokat (a győztes csatának helyszínül szolgáló várost át is nevezték Jayakartának, azaz Győztes Városnak, később ez Jakartává kopott, de erről egy másik bejegyzésben írok majd). Fatahillah a dicső győzelmet követően szultáni rangra emelkedett, az iszlám pedig villámsebesen elterjedt egész Jáván. A hindu elitnek választania kellett: betérnek vagy kibútoroznak a friss uradalomból. Egy részük a vulkánok tetejére menekült (ahol a hinduk szerint a jó szellemek tanyáznak – ezért vannak a mai napig a legmagasabb hegycsúcsok környékén hindu falvak Jáván), nagy részük azonban keletre, Bali szigetére menekült. Balin aztán az ex-Majapahit hinduk „összekeveredtek” a helyi, főleg animista (szellemhívő) lakossággal. Így alakult ki az egyedi balinéz hindu vallás, melyek a majd' ötmilliós lakosságú sziget kb 85%-a követ.

_MG_9074.jpg

 

Háromnapos újévi antibuli

Jóllehet, mióta Indonéziában kalandozom, eltöltöttem már kisebb-nagyobb részletekben vagy 3 hónapot Bali szigetén, a vallást még mindig nem teljesen értem. Az biztos, hogy igen sok rituálé, felvonulás meg egyéb, főleg társas móka van terítéken, ráadásul ezek faluról falura el is térhetnek. A balinézek háromszor imádkoznak, reggel, délben, este. Ilyenkor a szentély előtt füstölőkkel és virágszirmokkal a kezükben adják át magukat a vallási áhítatnak, ima közben a virágsziromba isteni energia költözik, amit aztán a fülük mögé tűzve hordanak, a rossz szellemek ellen. A homlokukra, fülcimpáik mögé és a mellkasukra szenteltvizes rizst kennek, hasonló okokból, gondolom – ezt addig kell ott tartani, míg magától le nem esik. Mivel mindennek megvan a saját szelleme, ezért mindenhol háziszentélyekbe botlunk Balin – még a bevásárlóközpontok parkolójában is.

A balinézek jó fejek, úgy tartják, ők felelősek az egyensúlyért, nem csak Balin, az egész univerzumban. Lévén Bali a világ közepe ugye, az univerzum köldöke pedig a legmagasabb hegyük, a 3 ezer méteres szent Gunung Agung.

DSCN4222.jpg

Szóval a pángalaktikus egyensúly érdekében évente nagytakarítást kell tartani, és ki kell porszívózni a gonosz szellemeket – erről szól a Nyepi, a balinéz újév, illetve az e köré kialakult néhány napos ceremónia. Az események sorozata a Melasti rituáléval kezdődik, ennek keretében a hinduk szentelt vizek nyernek ki az óceánbúl (a víbűl meg kinyerik a zoxigént, ugye). Ezt nem sietik el, egy jó délutánon keresztül ücsörögnek a parton síppal, dobbal, nádi hegedűvel, miközben jókora oltárokra felajánlásokat helyeznek el, amit később együtt a tengerbe vetnek – lévén a tengerben laknak a rossz szellemek, nem olyan egyszerű téma ám a szenteltvíz kinyerése.

Ha a szenteltvíz megvan, jöhet az egyik legmókásabb része a sorozatnak, az ogoh-ogoh készítés. Az ogoh-ogoh tulajdonképpen a démonok, bubusok, rossz szellemek, busók, zsákos cigók, orkok, adóellenőrök, szóval mindenféle földi rosszakat megtestesítő búbukat takar, ezek általában több méter magas rémek, amiket bambusztalapzatra rögzítenek. Nyepi előtt pár nappal már rendre ott állnak a balinéz templomok udvarán, vagy az utca sarkán, és rémkedik a jónépet.

DSCN6009.jpg

Az újév előestéjén – miután a fehér ruhába öltözött tömeg egész délután a vízpartnál imádkozott – aztán az ogoh-ogoh bábukat a helyi fiatalok csapatostul a vállukra veszik, körbeviszik a faluban, majd levonulnak vele nagy csatakiáltások keretében a partra (ha nincs a közelben part akkor a templomhoz), ahol dobszóra körbetáncolják, kicsúfolják, majd szétverik, végül fel is gyújtják (a sorrend az esemény hevében változhat illetve összeolvadhat) a bábukat. Ezáltal ugye képletesen le lettek győzve és el lettek űzve a gonosz szellemek Baliról, meg úgy általában a világból.

DSCN6073.jpg

Igen ám, de valahogy azt is szavatolni kell, hogy vissza se találjon a gonoszság a világba. A ravasz balinézek azonban erre is találtak módot egy elterelő hadművelet képében: ez maga az ún. 'Nyepi'. Az ogoh-ogoh ceremóniát követő 24 órában ugyanis tilos kilépni a házból, dolgozni, élvezeteknek hódolni, hangoskodni, sőt, beszélni se javallott. Erre az egy napra az amúgy nyüzsgő Bali elcsendesül, az utak kiürülnek, a fények kihunynak, a reptér is bezár. A nyepi tilalmai a nem hindukra is érvényesek, mi több, a turistákat is figyelmeztetik, hogy a szállodai szobájukból ha egy mód van rá, ki ne mozduljanak. Az utcán, strandokon senki nincs, egyedül a vallási rendőrség, a Pecalang, melynek tagjai a kötelező pihenést és befelé fordulást hivatottak felügyelni, szakrális fenékenbillentésekkel torolva meg az ennek ellenszegülőket.

_MG_8920.jpg

Egy egész napon át csendben ülni nem is annyira egyszerű feladat, főleg ha nyolc haveroddal meg némi innivalóval vagy összezárva egy kislakásban. Ennek ellenére Vesna kománk Singaraja (Észak-Bali) elővárosában található pecójában megtettük, ami tőlünk tellett. Tovább is mehetett a világ a következő fázisba, a Nyepi utáni nap ugyanis jött a Labuh Brata rituálé, melynek keretében a hinduk bocsánatot kérnek egymástól és megbocsátanak egymásnak, majd pedig a Dharma Shanti szertartással lezárják az egész újévi balhét, és a világ dolgai máris folyhatnak tovább a pozitív medrükben.

Ti meg megnézhettek egy rakás képet Baliról nyepisen is, nyepitlenül is ITT. Aztán majd írok még Baliról, van mit.

DSCN6195.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

http://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr96291952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tong_po 2014.06.12. 08:49:39

Teljesen jo ez a formatum, csak nehezebb e temakhoz relevans kommentet fuzni, mint a herevasalashoz. Epedve varom a Krakataut es a tobbi helyszint.

zotyakos 2014.06.13. 17:21:59

na jóvan akkor legközelebb majd írok a Krakatau-környéki herevasaló tradíciókról