Miután kijézuskáztuk magunkat a Tanjung Puting nemzeti park orángutánjai társaságában, felkerekedtük, hogy bemotorozzuk kicsit Borneó középső és déli részét. Aki újabb dzsungeltúrák és kannibálos kalandok reményében olvassa e sorokat, azt ki kell ábrándítsam, kalimantáni túránk eme etapját motoros tripnek szántuk, ilyenforám őserdőben többet nem, azaz csak nagyon kicsit kolbászoltunk. Aki látni akarja az “igazi” Borneót, annak amúgy is be kell vennie magát a dzsungelbe, folyókon felhajózni, túrázni akár hónapokig is, sajnos mi erre több okból sem voltunk kapacitálhatók. Megnéztünk viszont egy másik igazi Borneót – szó lesz harmadik világbéli motorosklubokról, nagyvárosi sámánokról, véres leszámolásokról, aranybányászokról, fejvadászokról, szóval azért így se unatkoztunk.

dscn7779.jpg

 

Első körben a Kumai – Palangka Raya közti csekély 550 kilométeres távot kellett csomagokkal alaposan megpakolt vasparipáink hátán leküzdeni. Ez a táv európai szemmel nézve nem olyan durva, viszont indonéz közlekedési viszonyok közt elég komoly kihívás. Az “autópályán” (jobb esetben kettő de általában inkább másfélsávos kátyús aszfaltcsík) kevesebb a jármű ugyan, mint a túlzsúfolt Jáván, cserébe viszont az mind böhöm nagy, füstokádó kamion. Közép-Kalimantán lényegében totál lapos, szóval túl sok látnivaló se akadt az út közben, leszámítva Borneó legemblematikusabb “látványosságát”, az erődirtásokat. Komolyan mondom, Kisalföld méretű területek mellett suhantunk el, amik teljesen le voltak tarolva. A kiirtott dzsungel helyére olajpálmát telepítenek. Az indonézek (és malájok) híresen környezettudatos mentalitását mi sem tükrözi jobban, mint az, hogy a helyiek általában a vegetáció megnevezésére tréfásan két kifejezést használnak: hutan sawit – olajpálma ültetvény és hutan belum sawit – erdő amit EGYELŐRE nem vágtak ki olajpálma ültetvénynek.

 

dscn7636.jpg

img_1313_1.jpg

Palangka Raya – az indonéz Dunaújváros és Kőműves Kelemenné esete

Egész napos kéjutazást követően késő este, fájó tomporral vágtattunk be Közép-Kalimantán tartományi fővárosába, Palangka Raya-ba. Itt már várt ránk Zbysek és Patrycja, az őrült lengyel motoros pár, akik már belakták és előmelegítették nekünk a várost. Ahogy már korábban említettem, Zbyék komoly hírnévre tettek szert a borneói motorosklubok berkein belül, így pár nap alatt saját kis házikót, valami munkafélét na és persze állandó társaságot is biztosítottak nekik a helyi biker-ek, ami ottlétünk alatt nekünk is kijárt, nem lehetek elég hálás ezekért a szép gesztusokért!

Központi elhelyezkedése miatt Palangka Raya-t az első indonéz elnök, Soekarno ideje alatt kezdték el felturbózni, az akkor még apró faluból úgy volt, hogy egy nap Kalimantán, sőt tán az egész ország tervezett fővárosa lehet. Felépültek a hatalmas sugárutak, körforgalmak, kormányépületek, végül azonban mégsem jött össze a projekt, a kőolajipar miatt a kelet-kalimantáni Balikpapan maradt a térség legfontosabb települése, s bár Palangka Raya (indonézül 'magasztos, szent hely') szépen kicsinosodott, megmaradt közepes méretű  - párszázezres – településnek. Pont ezen baki miatt tűnt Palangka Raya az egyik legélhetőbb indonéz városnak, széles utak, parkok, nincs forgalmi dugó, földrengés, vulkánkitörés... Errefelé ritka az ilyesmi! Persze a gyors fejlődés hátultütői is meglátszanak, az új épületek és a düledező viskók sormintában váltakoznak, a puccos új kávézóktól pedig két perc séta alatt olyan deszkavárosba juthatunk el, amilyet még a Mad Max filmekben sem látni.

 dscn7766.jpg

 

A városból kicsit kimotorzgatva közép-kalimantáni viszonylatban érdekes természeti jelenségeket fedezhetünk fel: dombok! Mi több, sziklák! Ezekre felkaptatva aztán legeltethetjük a szemünk az elénk táruló hatalmas lapos pusztaság/erdőség panorámája láttán. A Bukit Batu elnevezésű sziklaképződmény tetején előszeretettel meditálgatott maga Tjilik Riwut is, közép-kalimantáni nemzeti hős is, a tartomány első kormányzója.

 dscn7672.jpg

Számos helyen feltűnt, hogy sokan babaház-szerű (és méretű) kisházikókat építettek faluhelyen/városban a házaik elé, sőt, fontosabb természeti képződmények közelében is. Először azt hittem, ezek madáretetők, később felvilágosítottak, hogy valójában ezek a dolgok/helyek szellemeinek szánt “szükséglakások”. Borneón ugyanis a kereszténység, iszlám és buddhizmus mellett a szellemhit is nagyon dívik (erről később).

 dscn7684.jpg 

Palangka környékén nagyon sok a keresztény, a Bukit Tangkiling domb lábánál egy kolostor is áll. Innen kiindulva egy hangulatos kálvária mentén végigsétálva juthatunk fel a domb tetejére. Nem tudom, hogy direkt szerkesztették-e így az elményt, vagy csak a sors hozta, mindenesetre a dombtetőre felérve a kereszre feszített Jézus szobra fogad, amint egy fél Magyarország nagyságű kivágott őserdőre néz. Ennél a látványnál valamiért kedvet kaptam elgondolkodni az emberiség bűnein...

 dscn7652.jpg 

Palangka Raya város ékessége a Kahayan folyó felett átívelő (roppant találóan elnevezett) Kahayan híd, ami annyira impresszív, hogy el is felejtettük lefotózni. Na jó, annyira nagyon nem az, viszont nem volt egyszerű felépíteni, mert folyton összedőlt, akárcsak magos Déva vára. Ekkor hívták fel a helyi dayak sámánok a jómunkásemberek figyelmét, hogy minden valamire való borneói híd talapzatába legalább két emberi koponyát be kell építeni, máskülönben még jó, hogy összedől! Először állítólag bikakoponyával próbálták helyettesíteni az emberit, de persze a szellemek ennek nem dőltek be. Az urbánus legenda szerint végül be kellett áldozni két munkást. A híd azóta áll.

Na jó, de kik azok a dayakok?

A dayakok borneó őslakosai. Valójában a kifejezés nem egy törzset takar, inkább egy rasszot, a dayakok területi megoszlás szerint ugyanis különböző altörzsekre tagolódnak, mint pl ngaju dayak, punan dayak, iban dayak, stb. Kinézetre nagyon hasonlítanak a melayukhoz, viszont általában magasabbak és a bőrük fehérebb. Az egyes törzsek rendre szakosodnak valamire, vannak nomád vadászok, gyűjtögetők, földművesek de épp aranybányászok vagy drágakő kereskedéssel foglalkozó dayakok is. A dayakok nagyon menők lennének bármelyik pesti punk koncerten, nagy divat náluk a fültágítás és a tetoválások. Érdekes módon tetovált nőkkel gyakrabban találkozni, a férfiak a hagyomány szerint sikeres fejvadászatok után kaptak újabb és újabb tetkókat. Ja igen, merthogy a dayakok fejvadászok is (voltak), előszeretettel vették ellenségeik fejét, hogy aztán a koponyát megtartsák. Persze a dayakok nagyrésze ma már letelepedett, csak néha állnak össze egy-egy csoportos vérfürdőre (lásd lejjebb).

 dscn7721.jpg

A dayakok többsége hivatalosan betért már vagy a keresztény, vagy az iszlám hitre, valójában azonban sokan a mai napig kitartanak eredeti, 'kaharingan' nevű animista (szellemhívő) hitviláguk mellett, vagy éppen egybemossák azt az említett világvallásokkal. Esküvőket, temetéseket általában a régi tradíciók szerint tartanak, s fennmaradt a 'tiwah' nevű ceremónia is, melynek keretében kiássák az elhunyt hozzátartozók csontjait, s marha-, csirke- illetve egyéb állatáldozatok keretében megtisztítják azokat a gonosz szellemek rontásaitól. Ja igen, a mágia is nagy szerepet játszik a tradicionális dayak közösségek életében, állítólag nagyon hatékony varázsszereik vannak, mint például a csillagolaj ('minyak bintang'), amit a hiedelem szerint ha megiszunk, konkrétan sebezhetetlenné válunk.

A “vidéki” dayakok ún. hosszúházakban élnek, ezek magas cölöplábakon álló, jókora, díszesen faragott építmények, melyekben akár több tucat család is lakhat együtt, közösséget alkotva. A hosszúházak engem egy kicsit az őrségi turistaházakra emlékeztetnek: általában az erdő szélén, valami tisztás-féleségen állnak, sok-sok pici szobácska és egy nagy-nagy közösségi tér található bennük, ahol az élet java zajlik. Utunk során egyetlen hosszúházba nyertünk bebocsátást, amiről egyetlen, szörnyű fotót készítettem csak, szóval leközlöm a Palangka Raya-i dayak múzeum miniatűr hosszúházáról (na meg a Liláról) készült fotót is:

 dscn7735.jpg

 

Szóval ilyenek ezek a dayakok. A fent leírtak fényében látszik, hogy nem minden őslakosnak volt őszinte a mosolya amikor az indonéz nemzetállam szó szerint idetelepült, megduplázva a sziget lakosságát. Az új telepesek főleg az ország túlnépesedettebb vidékeiről érkeztek a transmigrasi program keretében. A dayak őslakosoknak főleg a Madura szigetéről származó gazdasági bevándorlók szúrták a szemét. A maduraiak Indonézia-szerte hírhedtek a nem túl jó modorukról, s bár mi tagadás, személyes tapasztalataim ezt alátámasztani látszanak, odáig azonban még nem jutottam, hogy népirtást eszközöljek ki ellenük. A felbőszült dayakok azonban az ezredforduló környékén több ízben is, a leghíresebb eset épp Palangka Raya-ban és környékén történt 2001-ben, amikor állítólag egyetlen este alatt több tízezer madurait mészároltak le.

Meg is kértük a helyi barátainkat, hogy meséljenek, mire emlékeznek erről. Az egytől egyig diplomás/külföldön tanult/mágnás/üzlettulajdonos/stb kaliberű palangkai fiatalok egymástól függetlenül mind ugyanazt a sztorit mondták el, ugyanazokkal a fantasztikus elemekkel. Állítólag a dayak harcosok a semmiből (a dzsungel mélyéről) kerültek elő. Bár az egyes törzsek állítólag nem nagyon komnunikálnak egymás közt, az akció összehangoltnak tűnt. Barátaink saját akarattal rendelkező, maguktól repülő kardokról, intelligens tűzről számoltak be illetve olyan bájitalokról, amik még a legelpuhultabb városi dayakot is vérszomjas harcossá turbózzák. Állítólag egy varázsital segítségével az érzéekeiket is kiélesítették, ezáltal a “szaguk alapján” be tudták azonosítani a maduraiakat. Így lehetett – az elbeszélők szerint – hogy több ezer madurai áldozat volt, dayak és más nemzetségbeli viszont csak néhány tucat. Így volt, nem így volt...?

Banjarmasin – Indonézia Velencéje

Miután kellően feltöltekeztünk Palangka szépségeivel, újfent útra keltünk, ezúttal Dél-Kalimantán meghódítása volt a cél. Első állomásunknak Banjarmasin-t, a tartomány legnagyobb s egyben fővárosát  jelöltük meg. Tengerparti elhelyezkedése miatt Banjar évszázadok óta fontos kikötőváros és kereskedőközpont. Itt nem sok nyomát találtuk sem a keresztény, sem a dayak kultúrának, nagy viszont az arab (muszlim) s a kínai (buddhista) befolyás. A sokszázezres lakosságú indonéz nagyvárosok ritkán ejtik rabul a turisták szívét, Banjar-ban mégis felfedezhetük egyfajta ódon sármot. Talán az óváros egy részét uraló hangulatos csatornarendszernek köszönhetően.

dscn7869.jpg 

Emiatt Banjarmasin-t nevezik Indonézia/Ázsia Velencéjének is. Ez azért kicsit megmosolyogtató, senki ne számítson tobzódó művészeti életre, patinás, reneszánsz épületekre, katedrálisokra – bár tény, a csatornák mentén “álló” fakalyibák egy része többszáz éves(nek néz ki). A Hasanudin híd környékén hesszölő csónakosat felbérelhetjük egy-egy rövidebb kéjútra, melynek során bepillantást nyerhetünk a helyiek életébe – ez legfőképpen azt takarja, hogy megkukkolhatjuk, ahogy a banjari őslakosság a folyókban fogat/hajat/ruhát/hónaljat mos, neadj'isten sz*rik. Valóságsó-szafari. Persze a legnagyobb sztárok itt is a gyerekek, akik kérés nélkül produkálják magukat mindenkinek.

dscn7909.jpg 

Ugyancsak vízi program a a pasar terapunk, vagyis az 'úszó piac'. Hasonló piacokat találhatunk Thaiföldön és Vietnámban is, a lényegük, hogy a kofák a portékájukat csónakokból árulják, a vásárlók is csónakokkal kacsáznak a csatornákban és vadásszák a portékát – ami általában zöldség/gyümölcs. Nem rossz sport, ugyanakkor szemben a thai rokonával – a bangkok környéki úszó piacnak van egy kis késő délelőtti “másnaposok bulija” beütése -a banjari úszó piac szigorúan reggeli mulataság, érdemes már reggel 6-ra kiérni, ha látni akarunk valamit a vásári forgatag legjavából.

dscn7849.jpg

Ha valaki ezeken felül egy kis vadnyugati bájra is vágyik, látogasson el a Banjarmasin-tól pár órára lévő Cempaka és Martapura településekre, ahol drágakőbányászat és értékesítés folyik. Itt szemtanúi lehetünk, ahogy a tikkasztó hőségben a szakik jókora gödrökben, tökig a sárban cuppogva keresik a különböző ékszernekvalót. Az alábbi “bányában” állítólag napi átlag 4 gramm drágakövet termelnek ki:

img_1347.jpg

dscn7926.jpg

Persze nincs olyan környékbeli warung (útszéli étkezde) ahova beülve 5 percen belül ne találna az emberre valami csóka, aki zsebkendőkbe gyűrt gyíííímántot akar eladni. Jómagam nem vagyok az ékszerek és drágakövek nagy híve, szerintem ez az alábbi képen is látszik:

dscn7917.jpg 

Loksado – mókázás a hegyi dayakokkal

Palangka és Banjar után kis csapatunk a kelleténél tán picivel többet is elidőzött különféle nagyvárosokban, Szilveszterre visszavágytunk már a természetbe – a Banjarmasin-tól kb 200 kilométerre észak-keletre fekvő Pegunungan Meratus (avagy 'százhegyes hegység', a Százholdas Pagony után szabadon) remek célpontnak bizonyult. Erre a kb 2500 négyzetkilométeres területre Loksado-ként is hivatkoznak, ami a környék legnagyobb faluja, valamint itt van a piac is. A főútról letérve még néhány órát hegyi szerpentineken kell megtenni, hogy aztán bejussunk a szépséges hegyek és az apró falvak közé – csak a miheztartás végett a központi Loksado sem áll többnél három utcából.

img_1363.jpg

Itt aztán végre ismét belevethettük magunkat a hegyi és erdei szépségek élvezetébe. A helyi dayakok egyik hosszúházába is ellátogattunk (igaz, jó képeket nem tudtunk készíteni), és láttunk egy sor függőhídat meg szakadékot meg vízesést.

 img_1393.jpg

A legnagyobb produkció viszont a bamboo-rafting névre elkeresztelt helyi találmány volt, amit pont Szilveszter napján sikerült kipróbálni. Bambusz raftingra így kell feliratkozni: 1) megérkezel este a faluba, hallassz a falubeliektől a dologról 2) hosszáteszik, hogy elég veszélyes, főleg így az esős évszakban, mikor az Amandit folyó egy kicsit sebesebb és nagyobb vízhozamú a kelleténél 3) te erre hümmögsz és rávágod, hogy jó, majd holnap eldöntöd világosban, kívánod-e az életed kocskáztatni 4) másnap reggel arra ébredsz, hogy a falubeliek már készítik neked a bambusztutajt, nincs visszaút.

dscn8034.jpg

Ezek a tutajok hosszú – kb 10 méteres – összekötözött bambuszrudakból állnak. Egy ilyen alkalmatosságra kb 2-3 utas fér fel és egy 'gondolás'. Ezek a gondolások helyi bácsik, akik a tutaj orrában állnak egy hosszú bottal. Amikor nyugodt a folyó, akkor cigizgetnek. Ilyenkor aranyóra is van rajtuk.

dscn8013.jpg

dscn7976.jpg

 Amikor emelkedik az adrenalin, mert a folyó épp “lejt” vagy hatalmas felé sodródik a tutaj, amiken könnyen szétplaccsanhat mind a vízi alkalmatosság, mind az utasai, akkor a bácsik eldobják a cigit és a bottal megpróbálják ellökdösni a hajót az életveszélyes akadályoktól.

dscn7997.jpg

dscn8008.jpg

Ez eleinte elég ijesztő de aztán meg lehet szokni és nagyon élvezetessé válik a dolog. A párórás tanulmányút végére a bátrabbak át is vehetik a stafétát hosszabb-rövidebb szakaszokra. Hé, paraszt, melyik út megyen itt Budára?

dscn8081.jpg

S hogy mi történik a sok kilométeres hajókázást követő partraszállás után a tutajokkal? A környezettudatos helyiek újrahasznosítják őket. Elégetik? Díszeket vagy bútorokat faragnak belőlük? Nem. Darabjaira szedik, és robogóval visszaszállítják őket Loksadoba a szűk, kanyargós, belógópáfrányos hegyi szerpentineken.

 img_1410.jpg

Láttam én már Ázsiában cifra logisztikai megoldásokat, de a kb húsz darab, egyenként tízméteres bambuszcsövet egy robogón cigizgetve elszállító dayak csávó előtt muszáj leróni a tiszteletkört:

img_1411.jpg

A rafting aztán eléggé ki is fárasztott bennünket, még szerencse, hogy a környéken van egy remek melegvízes forrás is, a medencékben ücsörögve remekül meg tudtuk ünnepelni az újévet. Igaz, mivel a loksadoi dayakok muszlimok, egy csepp alkohol sem volt a hegyekben, na de nincsen rózsa tövis nélkül...

Boldog Újévet mindenkinek! Maradjatok a Zol-Indonézia bloggal idén is, lesznek ugyanis újabb vulkánok, vicces szokások, elutazunk majd a Fülöp-szigetekre, Szumátrára s ki tudja, tán Pápuára is!

Addig is képek Kalimantánról ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr447091269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása