Az Indonézia nyugati részét elfoglaló Szumátra a világ hatodik legnagyobb szigete, a maga öt Magyarországnyi, trópusi dzsungelekkel borított területével, melyen számos törzs, vulkán, városlakó, varázslatos növény és kihalófélben lévő vadállat osztozik. Aki ide látogat, nem lesz könnyű dolga, mert Szumátra nem egy mainstream turistacélpont (mint mondjuk Bali), aki viszont az egzotikumot és az extremitást kedveli, annak mindenképp megéri az erőfeszítést.

20150202_180427.jpg

Jómagam eddig négy alkalommal tettem kisebb-nagyobb utakat ezen az óriásszigeten, utaztam elefántháton, jártam kihalt, képeslapra illő tengerpartokon, a fél világot elpusztító vulkánoknál, felkerestem a Balaton szumátrai megfelelőjét (leánykori nevén Toba-tó), ahol nem is olyan rég még a kannibalizmus dívott, elmerültem a szélsőséges szárja muszlimok világában és a kristálytiszta trópusi vizekben is. Mindezen történelmen és józan észen átívelő kalandjaimat most megpróbálom folytatásos formában elétek tárni. S mivel szeretem a végén kezdeni a dolgokat, első körben a legutóbbi, 2015-ben esedékes utamat énekelem meg, mely az enyhén szólva szélsőséges és ellentmondásos Aceh tartományba vezetett.map_of_sumatra_1.jpg

Na de hol is az az Aceh?

Aceh tartomány Szumátra – és egész Indonézia – legészakibb és legnyugatibb csücske, s tekintettel arra, hogy Indonézia nem éppen pici ország, meglehetősen körülményesen és időigényesen lehet csak megközelíteni a közép-jávai Yogyakartából, ahonnan országjáró csillagtúráimait rendre indítom. A rutin és az évek kicsit elkoptatták már hátizsákos eltökéltségemet, meg aztán az idővel is spórolni akartam, így aztán úgy döntöttem, repülővel támadok, ám így se volt egyszerű dolgom. Első körben Jakartába kellett repüljek (1,5 óra), onnan Medan-ba (Szumátra legnagyobb városa, újabb 2,5 óra) végül innen egyenesen Banda Aceh városába (még egy bő óra), tehát összesen nettó 5-6 órát töltöttem a levegőben – ennyi idő alatt Pestről elrepülsz Dubajba.

20150131_100758-1.jpg

Mivel Jáva és Szumátra egyes részein épp teljes erejéből tombolt a jó öreg monszun, a repülőutak nem voltak éppen turbulenciától mentesek, amit az edzett utazóközönség – velem együtt – derekasan tűrt. Az utolsó – Banda Aceh városban esedékes – landolás azonban sajnos nem volt eseménytelen, a gép már javában ereszkedett, az idő tiszta volt, a láthatóság pipec, és már a pálmafák csúcsainak magassági szintjén voltunk, alig 30 méterre a leszállópályától, amikor a gép elkezdett jobbra-balra billegni, mintha valami láthatatlan óriás rázná a szárnyát. A derék pilóta az utolsó pillanatban felrántotta a gép orrát, pár másodperccel a landolás előtt/helyett, és mentünk még egy kört a levegőben. Ez a 15 perces tiszteletkör végtelennek tűnt az utasoknak, senki sem szólt egy szót sem, izzadt tenyérrel meredtünk az előttünk lévő ülés támlájára mind a százan. Végül a gép második nekifutásra sikeresen leszállt, én egyszemélyes tapsviharban törtem ki a személyzetet dicsőítendő, mivel azonban senki nem csatlakozott az ovációhoz, hamar elröstelltem magam is. Fogalmam sincs, hogy a gép akciófilmbe illő last-minute mutatványa a pilóta zsenialitásának vagy idiotizmusának volt-e köszönhető...

Aceh Darussalam dióhéjban

A landolás élményétől még falfehéren, remegő térdkalácsokkal támolyogtam ki a reptér elé, ahol már várt rám Indrah, couchsurfer, helyi orvostanhallgató. Náluk lakhattam Banda Aceh-i tartózkodásom alatt, ráadásul Indrah fáradhatatlan útikalauzommá is lett, pár napig s a helyi ügyekkel kapcsolatban felmerült kérdéseimre is készséggel válaszolt, miközben Aceh világhírű kávéit kóstolgattuk. Örök hála!

A hatalmas Indonéziában csupán alig pár provincia akad, mely különleges előjogokkal rendelkezik. Ilyen például Jakarta (mégiscsak főváros...), Yogyakarta (a helyi szultán az ország 1945-ben kivívott függetlenségében vállalt komoly szerepet, evégre a jutalom) és ide tartozik Aceh tartomány is. Na de mi folyik itt Aceh-ben, ami különleges bánásmódot eredményez? Elég sok minden, többek közt cunami is...

20150204_092904.jpg

Földrajzi elhelyezkedése miatt Aceh a korai középkorban központi szerepet játszott a térségben – a főváros, Banda Aceh fontos kereskedőváros volt, arannyal, drágakövekkel, ritka fűszerekkel, elefántcsonttal megrakott vitorláshajókkal. A kereskedők mellett számos utazó és zarándok is betért, lévén Aceh "útba esik" Mekka felé menet, így a város hamar az iszlám komoly központjává nőtte ki magát. Mohamed próféta tanításai itt már a 13. században elterjedtek, több száz évvel azelőtt, hogy a mai Indonézia többi részén teret hódítottak volna – a helyiek rendkívül mélyen gyökerező, kissé már a végletek felé hajló hitbuzgósága tehát innen eredeztethető, de erről majd később.

A gazdaságilag erős, természeti kincsekben gazdag Aceh saját szultánnal is rendelkezett, aki nyilvánvalóan nem szívesen adta be a derekát az egész szigetvilágot kolonizáló holland hódítóknak, akikkel 1871-től hivatalosan is hadban álltak. Aceh hősi népe – lényegében gerillaháborút folytatva – három és fél évtizedig tartotta a frontot, míg végül az utolsó szultán, Tuanku Muhamat Dawot megadta magát a hollandoknak a huszadik század elején.

Miután Indonézia elnyerte a függetlenségét 1945-ben, Aceh szeretett volna különálló iszlám állam lenni, amiért a jakartai parlament nyilván nem lelkendezett nagyon. Végül hosszas szájkarate után Aceh tartomány 1959-ben speciális státuszt kapott, szabadon rendelkezhetett oktatási, kulturális és főleg vallási kérdésekben, cserébe Jakarta hozzáférhetett az ásványkincsekhez. Ez persze nem mehetett sokáig olajozottan, a 70-es évek végén megalakult az Aceh Felszabadítási Mozgalom (Gerakan Aceh Merdeka - GAM) és újabb gerillahadviselés vette kezdetét, ami olyan jól sikerült, hogy a 90-es évekre a tartományt háborús zónának nyilvánították, mindennapossá váltak a kínzások, a gyilkolászás, emberrablás. A kétezres évek elejére pedig már az indonéz haderő jórészét idevezényelték, hogy érvényt szerezzenek az egységes Indonézia álmának. Nem lehetett könnyű ezekben az évtizedekben a helyieknek...

A pontot az i-re a 2004-es cunami tette fel, az újkori történelem legnagyobb természeti katasztrófája, mely Aceh egyes részeit szó szerint a földdel tette egyenlővé. A helyiek azonban néhányan mégis Allah áldásaként emlékeznek a szökőárra, ami miatt Aceh a nemzetközi figyelem középpontjába került. A GAM es Jakarta kénytelen volt leülni tárgyalni, 2005-ben pediglen megállapodtak a békéről. Azóta Aceh-t nagyon szépen újjáépítették és a dolgok aránylag rendben mennek, szóval tíz év távlatából már én is idemerészkedtem körülnézni picit.

Banda Aceh 2.0 – élet a szökőár után

A kb kétszázezres lélekszámú Banda Aceh lakosságának a fele áldozatul esett a 2004 december 26-i ún Boxing Day Tsunami-nak, a szökőárnak, ami egy tengeralatti, 8.3-as erősségű földrengés következménye volt. A várost róva ezúttal tehát elsősorban nem az érdekelt, hol mennyibe kerül a sült rizs, hanem hogy ki hogyan emlékszik vissza a katasztrófára.

Iqbal bácsi, Aceh-i lakos arról számolt be, hogy a karácsony másnapján (nem, mintha itt tartanák a karácsonyt...) reggel fél 9-kor egy óriási, fekete, kígyószerű valamire lett figyelmes, a tenger felől. Később kiderült, maga a tenger volt az, ahogy tizenpár méterers szökőár formájában szép lasan Iqbal bá háza felé tartott. Menekült is mindenki hanyatt-homlok, állítólag a legnagyobb gondokat a pánikszerű menekülés miatti autóbalesetek által okozott forgalmi feltorlódás okozta. Aztán ideértek a hullámok, és elsodortak mindent. Szökőárba kerülni állítólag olyan lehet, mint beleülni egy üvegszilánkokkal teli centrifugába, lévén a cunami visz magával mindent, autókat, fadarabokat, köveket, stb... Maga Iqbal bácsi egy hotel sokadik emeletének ablakpárkányába csimpaszkodva talált menedéket, s ő még a szerencsésebbek közé tartozott, mert három lányából "csak" egy veszett oda.

Híres cunami-emlékműve avanzsált egy halászbárka, amit a szökőár "feldobott" egy ház tetejére, így azok, akik fel tudtak rá mászni, megmenekültek a gyilkos hullámok elől. Ötvenhat ember talált került így biztonságba, jóllehet, többen is elfértek volna a tetőre szorult hajón. Szomorú adalék a történetben, hogy sokan azért lelték halálukat, mert nem mertek odaúszni a hajóhoz. Hogy miért? Mert egy jókora krokodil volt alászorulva, aki a hajótat alól hugóhamizott. Akárhogy is, a hajó azóta is ott áll az ominózus háztetőn, igaz, megpróbáltak valami fóliát vonni fölé, hogy védje az esőtől, ami nem teljesen sikerült, most a megrázó posztcunami élménybe kicsit belerondítanak az ottmaradt "sörsátori színpadelemek".

img-20150131-00187.jpg

 

Az Aceh-i katasztrófa másik megdöbbentő jelképe az a több, mint kétezer tonnás generátorhajó, amit a szökőár kilométerekre sodort be a szárazföldre a parttól. A monstrumot vissza se szállították azóta, turistalátványosság lett belőle, a tetejére felkaptatva láthatjuk is a partvonalat a horizonton, tényleg nem kis távolságot tett meg a drága a hullámok hátán...

20150204_093952.jpg

A szökőár több tízezer áldozatát több tömegsírba temették el. Ezek közül egyet meg is látogattam – sírkövek nincsenek, csak egy nagy, füves placc és egy emlékkő, a hangulat mégis elég dermesztő.

20150131_165610.jpg

A 2004-es katasztrófa után nemzetközi összefogással, adományok segítségével megkezdődött Aceh újjáépítése. Így tíz év távlatából azt kell mondjam, alig látszik, hogy itt nem is olyan rég mi zajlott le. Minden tök új, szép, tiszta, rendezett. A relatív "tágasság" az egyetlen gyanús jel, ami arra utal, hogy bizony a város lakosságának a felé odaveszett.

A főtérhez közel (indonéz léptékkel mérve) hipermodern Tsunami Múzeumot emeltek, ami ráadásul ingyenesen látogatható. Itt aztán mindent megtudhatunk Boxing Day Tsunamiról és az azt követő újjáépítésről, a szeizmikus mozgásokról, meg hogy melyik óriáskatasztrófában adott évben hol és hányan haltak meg. A múzeum a 2005-ös békekötés előtt is emléket állít, számos ország békeüzenete (köztük Magyarországé is: "Békét!" így, magyarul) fogad minket belépéskor egy gyöngyörű átriumban. A kedvenc részem a múzeumban mégsem ez, hanem a családbarát játszó szoba, ahol megfáradt kisbabánk egy színes szőnyegen játszhat, olajfestmények között, amik egytől egyik a cunami haldokló áldozatait ábrázolják.

20150204_102539.jpg

A város legszebb éke kétségkívül a Masjid Agung ('magasságos mecset'), ami a cunami alatt is kulcsszerepet játszott. Történt ugyanis, hogy míg a az egész várost és a tartomány jórészét letarolta a szokőár, a mecset lépcsőinél tovább nem jutottak a hullámok, s abban csak minimális kár keletkezett. Allah isteni csodával határos módon épségben maradt háza tehát rövid úton a legfőbb menedékhellyé avanzsált. A mecset órája azóta áll: mindig reggel fél 9-et mutat.

20150204_104054.jpg

Mi fán terem a szárja?

Aceh tartományban tehát Allah szava jóval erősebb, mint máshol, s hogy ennek kellően érvényt is szerezzenek, a helyiek 2009 óta a szárja törvényeket követik – Indonéziában egyedüliként. Hogy mi is az a szárja (syariah)? Konyhanyelven megfogalmazva kb "szigorított iszlám". Jóllehet, Indonézia a világ legnépesebb muszlim országa (pontosabban: a legnagyobb – kb 200 millió - muszlim népességet számláló, többvallású országa), az iszlám a legtöbb helyen viszont egy meglehetősen "szabadelvű" felfogásban van jelen. Nem vagyok vallásszakértő, ezért mély fejtegetésekbe nem bocsátkoznék a témában, nem is jártam a világ összes muszlim országában, az mindenesetre biztos, hogy Yogyakarta utcáit róva Mohamed hitének egy teljesen más jellegű megközelítésével találtam szemben magam, mint, teszem azt, Mauritániában.

Kiszemezgettem néhány szárja előírást, illetve ezek speciális, Aceh-i (túl)értelmezését, íme, így játsszák Északnyugat-Indonéziában a nehezített iszlámot:

  • homoszexualitásért, alkoholfogyasztásért, házasság előtti nemi életért, szerencsejátékért botozás 

  • mindenkinek az iszlám előírásoknak megfelelően kell öltözködni, lányoknak kötelező fejkendő, szűk ruhák hordása tilos 

  • khalwat: azaz fiúk-lányok amit csak lehet, egymástól külön csináljanak, bónusz: a jövőben talán az is bevezetésre kerül, hogy fiúk-lányok vegyes párosban ne ülhessenek egy motoron se 

A rendszert persze érik bírálatok, főleg a maroknyi helyi, ámde nem iszlámhitű kisebbség panaszkodik, akikre időről időre ugyanúgy rákényszerítik ezeket a vallási előírásokat. Jómagam nem szeretnék ítéletet mondani a szárja muszlimok felett, az iszlám hittel semmi bajom nincs, viszont a szélsőségek minden formájától elzárkózom.

Az aceh-iek egyébként borzasztó kedves emberek, s bár voltak félelmeim idelátogatásom előtt, hogy milyen fogadtatásban lesz majd idegenként részem, azt kell mondjam, nagyon kellemesen csalódtam a helyiek kedvességét úton-útfélen megtapasztalva! Természetesen az élet itt sem csak a vég nélküli imádkozásról szól, sőt, még street punk-okkal is találkozhatunk!

 

Pulau Weh – Indonézia szívecsücske

Miután kkibámészkodtam magam a nem éppen mindennapi Banda Aceh városban, kompra ültem, hogy eljussak Inodnézia csücskébe, a Weh-szigetre. A kikötőben még elidőztem egy kicsit a drágaköveket áruló kofáknál – Aceh hegyei rendkívül gazdagok az ilyesmikben, emiatt mindenkinek, tényleg mindenkinek köves ékszerei meg fukszai vannak, olyat is láttam, hogy egy két évés baba minden ujjára pecsétgyűrűt aggattak.

20150204_085018_1.jpg

A háromórás kompúton semmi említésre méltó nem történt – ordíttattam a metált a fülembe, arcom a szélbe toltam és így néztem az indonézek kedvenc utazási mókuskerekét: instant tészta evés – az elfogyasztott instant tészta visszahányása a dobozába – a doboz tengerbe hajítása – újabb instant tészta fogyasztása – újabb hányás – és így tovább.

20150201_123150.jpg

A patkó alakú Weh szigeten kb 20 ezren laknak, a komp a legnagyobb falu, Sabang mellett tesz ki. Itt érdemes motort bérelni, és ezzel körbenyargalni a szigetet – az utak meglepően jó állapotban vannak, és mindenféle rejtett csodákra bukkanhatunk, minivulkánoktól kezdve vízeséseken át varánuszokig:

  • ilyesféle panorámákra:

    20150201_152405.jpg

  • ilyesféle rejtett partokra

    20150201_145719.jpg

  • ilyesféle kevésbé rejtett partokra

    20150202_180204.jpg

  • ingyenes szabadtéri melegvízes medencékre (powered by the minivulkán) helyi purdékkal

    20150202_173649.jpg

  • fürödhető vízesésre (vigyázat, a teljes dzsungelen nem tud áthatolni a kismotor)

    20150202_161537.jpg 
  • Mecset mellett épülő mecsetet
    20150201_150816.jpg 
  • óriásdenevérekre (oké, ehhez nem feltétlenül kell motor)

    20150202_163013-1.jpg

  • a sarki étkezdében cicisnénis videót néző muszlim bácsira (a szigeten azért annyira nem szigorúak a szárja törvények...)
    20150201_143703-1.jpg

  • meg erre a vaddisznóra, akit aztán elektromos kanászként terelgethetünk a robogóval (na jó, a valóság az volt, hogy nem mertem "megelőzni")
    20150201_174950-1.jpg

És így tovább. S ha mindez megvolt, lepihenhetünk a sziget túlvégén Iboih településen, ami 20% parasztház 80% bungalósor összetételével ideális lokál turistacélpont. S hopp, újabb példa arra, hogy a legjobb helyek nem feltétlenül a legdrágábbak: eme paradicsomi szigeten egy szuper faházat béreltem, függőággyal, queen size bed-del, kőhajtásnyira a tengertől az erdő szélén, 1200 forintnak megfelelő indonéz rúpiáért.

20150202_073600_pano.jpg

20150202_074153_pano.jpg

S ha mindez még nem lenne elég, a Weh-sziget búvár- és snorkelparadicsom is, a cunami szerencsére itt nem pusztított akkorát a korallállományban, mint mondjuk a thai Ko Phi Phi-n. A tengerben nyüzsög az élet, cápától murénáig akad minden, ráadásul – még indonéz viszonlyatban is – relatíve olcsón lehet merülni. Sajnos továbbra sincs vízalatti kamerám, így hősi buvárkundkodásom megörökíteni nem tudtam, de sebaj, van a neten elég videó a sabangi vízalatti mesevilágról, rólam meg itt egy felszíni kép vigaszdíjul.

img-20150203-wa0003.jpg

 

Ráadásképpen az indonéz világ vége is itt van! Iboih-ből kb 10 kilométert kimotorozva szép erdei úton jutunk el az emblematikus Indonesia Kilometer 0-hoz, ami az ország legészakibb és legnyugatibb pontja is egyben. Persze a lokál ízlésnek eleget téve van is itt böhöm tábla, meg budicsempével kirakott (soha fel nem) épülő randa emlékmű, helómiszterező kókuszárusokkal meg tőlük kókuszt lopó makákókkal.

20150203_183348_1.jpg

Ki is ültem hát megnézni az ország legnyugatibb naplementéjét egy sziklára. Mellém szegődött két helyi pasas, azt mesélték, hegesztőműhelyük van benn a faluban. Pár perc beszélgetés után előkaptak egy nagy pakk füvet, és megkérdezték, nem baj-e, ha tekernek maguknak egyet. Merthogy, mint kiderült Aceh nemcsak szárja muszlim terület, hanem Indonézia első számú gandzsateremesztő helye...

 

20150203_182845_1.jpg

Ilyen ellendmondásokba ütközhet hát az erre utazó bátor botor. Aki még kíváncsi hasonló sztorikra, maradjon velem és szumátrai expedíciómmal, nemsoká újból jelentkezek a Toba-tóról, a Krakatau tűzhányóról, meg hasonló helyekről.

Addig is képe Aceh-ről ITT

A bejegyzés trackback címe:

http://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr46813607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

l0rd 2015.07.01. 00:32:46

Hello Zoli! Szuper a blogod, en is imadok utazni de sajnos nem kenyerem a beszed. Nagyon elvezem az irasaidat, jol atjon az eleterzes az elbeszelesekbol.
Epp most talaltam szuper olcso lehetoseget eljutni Indoneziaba, sajnos az idopontokat neztem es nekem tul kozeliek, de megosztom a kozonseggel, hatha valaki hasznat veszi:
www.utazas-nyaralas.com/indonezia-jakarta-246-euro/

zotyakos 2015.07.01. 04:11:45

@l0rd: koszi a tippet! En nyarra pont az ellenkezo iranyba tartok, de a kesobbiekben, ha talalsz hasonlot okvetlen szolj! ;)