Ezzel a bejegyzéssel több legyet is ütök egy csapásra:

  • A Szumátrát bemutató hömpölygő posztfolyamom ezennel trilógiává dagad!
  • Újraélesztem a régóta szunnyadó „Eheti vulkán” rovatot!
  • Valamint megemlékezünk a Krakatau vulkán kitörésének 133. évfordulójára is, nem is akárkivel, hanem rögtön minden travel blogger archetípusával, a nagy Jack Kerouac-kal!

A korábban bemutatott cunami-sújtotta Aceh és az óriás szupervulkán kráterében keletkezett Toba-tó mellé a nem kevésbe pusztító Krakatau is remekül beleillik a sormintába. Ígérem, a Szumátra-sorozat következő, negyedik része (jórészt) békés elefántokról meg (sajnos jórészt) kihalt orrszarvúkról fog majd szólni!

_dsc1789.jpg

A Krakatau és népes családja

A Krakatau (egyes forrásokban Krakatoa) egy vulkánsziget (volt) Jáva és Szumátra közt a Szunda-szorosban, cirka 40 kilométerre a szárazföldtől. Jóllehet, fontos kereskedelmi útvonalon feküdt, mégis néptelen maradt az idők során, senki nem akart ideköltözni, túl veszélyesnek találták... A tűzhányó emlékezete egyébként a régmúlt időkig nyúlik vissza, még az i.sz. 5. századból is maradtak fenn emlékek korabeli kitörésekről illetve az azok által okozott szökőárakról és hasonló fincsi katasztrófákról.

Arról viszont nem maradt fenn pontos információ, honnan ered a sziget neve. Személyes kedvenc teóriám szerint egy arra elhaladó hajó kapitánya kérdezte meg indonéz matrózát, mi a sziget a neve, mire amaz jakartai szlengben úgy válaszolt, hogy „ku ga tau” (’nemtom’). A magam részéről „nemtom”, igaz-e eme legenda, fun fact-nek viszont nem rossz.

img_2815.jpg

Kevésbe volt mókás viszont a Krakatau 1883-as kitörése, amit már május óta előrejeleztek kisebb robbanások, némi hamueső és rengések, a fő kataklizma azonban augusztus 26-27-én következett be, melynek keretében a sziget több nagyobb robbanás keretében gyakorlatilag szétrobbant. A legnagyobb robbanás volt állítólag a legnagyobb hangullám, ami az emberiség történelmében eddig keletkezett: ha valaki 16 kilométernél közelebb tartózkodott volna a zajforráshoz ekkor, azonnal megsüketül. A pukkanást még Mauritius és az ausztáliai Perth partjainál is lehetett hallani.  

A robbanás erejét 200 megatonnásra becsülik, ez nagyjából tizenháromezerszerese a hiroshimai atombombának. A Krakatau kitörését és szétrobbanását óriási szökőár követte, mely Nyugat-Jáva partjait volt, ahol 46 (!) méter magas hullámokkal érte el és tarolta le. A hamueső és cunami nemcsak a környékbeli szigetek lakóit ölte meg, hanem komoly pusztítást végzett Szumátra és Jáva partvidékén is, összesen több, mint 36 ezer áldozatot követelve. A légkörbe jutó rengeteg hamu miatt a hőmérsékletet világszinten 1,2 Celsius fokkal alacsonyabb lett a kitörést követő pár évben. 

img_2766.jpg

Nem csoda, hogy egy ekkora volumenű tragédia még a filmeseket is megihlette. A Krakatau tragédiát számos filmalkotás dolgozta fel az idők során, ezek kötül kielném az 1969-es „Krakatau – East of Java” című filmopuszt, melynek nagyszerűségén még az se ejthet csorbát, hogy a Krakatau Jávától nem is keletre, hanem nyugatra van...

Itt a teljes film, akinek van másfél órája:

Akit meg csak az „eksön” és a hirig érdekli, annak itt a kivonat, ugyanebből a filmremekből:

 

És a történetnek még nincs vége, ugyanis 1930-ban a Krakatau helyén kibukkant a tengerből egy „bébivulkán”, amit a leleményes nép el is nevezett „Anak Krakatau”-nak (’Krakatau gyermeke’). Ifj. Krakatau azóta szépen cseperedik: minden évben átlag 5 métert nő, és köszöni szépen, jól van, s vulkanikusan aktív.

 

Osztálykirándulás a halálosztó vulkánhoz

2013-ra az Anak Krakatau akkorára nőtt, hogy már az én látóterembe is bekerült, elkezdtem hát kutakodni, miképpen nézhetném meg magamnak. Arra számítottam, hogy nem lesz egyszerű menet odajutni, arra azonban nem, hogy (a földrajzi elszigeteltsége miatt) látszólag csak méregdrága package holiday keretében van lehetőség a Krakatauhoz utazni. Már épp kezdtem elszontyolodni, mikor a sors a segítségemre sietett: egy kedves jakartai ismerős hívta fel a figyelmemet egy Krakatau-útra, amit fiatal indonézek szerveznek fiatal indonézeknek. Nos, fiatal kis jóindulattal tán még vagyok, indonéz már annyira nem, az azonban, hogy a 3 napos túra így kevesebb, mint egytizede a „bulé package holiday” sávnak, menten meggyőzött, így hát minden indonéz nyelvtudásommal felvértezve beneveztem, és meglepetés buléként/egyetlen fehéremberként megjelentem az indulás éjszakáján a nyugat-jávai Merak kikötővárosában, ahonnan a bazi nagy komp indult Szumátrára.

_dsc1403.jpg

Jóllehet, a Krakatau csak 40 km-re van a szárazföldről, az odajutás meglehetősen időigényes. Első körben Jáváról elkompoztunk Szumátrára (ez volt vagy 6 óra). A szumátrai Bakahueni kikötből elverekedtük magunkat valami buszvégállomásra hajnalban, ahol népes (kb 30 főt számláló) kis csapatunk angkotokban (szétvert kisbuszok) szállt, hogy 1-2 óra újabb zötykölődést követve megérkezhessünk egy újabb, Canti nevű kikötőbe, ahol halászbárkára szálltunk, és pár óra andalító hajókázás következett Sebesi szigetére, ahonnan az Anak Krakatau már csak egy kecskeugrás.

_dsc1554.jpg

Mindez a tortúra elhagyható lett volna a tour package-dzsel, melynek keretében tudtommal a turisákat Nyugat-Jáváról egyenest a vulkánhöz röpítik speedboat-tal, de ugyan már, mi abban a romantika. Ráadásul a hosszú út alatt így lehetőségem nyílt az indonéz nyelvet is gyakorolni, hiszen egyedüli fehérként a bandában végig a figyelem középpontjában voltam. Annyiszor szerintem egyetlen kompút alatt még embertől nem kérdezték, hogy hány gyerek van, mi a vallása, házas-e, stb mint tőlem a Szunda-szoroson hánykolódva. Gyengébb pillanataimban fel is merült bennem a legutóbbi jávai osztálykirándulás rémképe.

Összességében persze azért remek figura volt mindenki a csapatból, és persze csodás csoportképek is készültek, a többszáz darabos repertoárban álljon itt most kettő:

dscn3695.jpg

cimg0575.jpg

Sebesi szigete amúgy elég nyugis és szép hely, nem gondolná az ember, hogy alig több, mint 100 éve a teljes 3000 fős lakosság elpusztult a Krakatau kitörése utáni hamuesőben és cunamiban. Úgy tűnik, a szigeten áll az idő, minden nagyon békés, igaz, érkezésünkkor az egyik helyi kisgyerek épp csúnya balesetet szenvedett – leesett egy kókuszpálmáról és alighanem komoly sérülést szenvedett (még szerencse, hogy épp ott volt egy hajó, amivel kórházba lehetett szállítani) – ez azért eszembe juttatta, hogy az élet egy messzi trópusi szigeten sem mindig fenékig tejfel.

_dsc1516.jpg

img_2835.jpg

img_2871.jpg

A szállásunk természetesen nem überelte a Hiltont, az összes fiú egy szobában, a földön aludt, de hé, az egész túráért mindennel együtt kb 7 ezer forintot fizettem, szerintem durván megérte!

img_2818.jpg

 

Üdítő kikapcsolódási lehetőségek a halál árnyékában

Na jó, valójában korántsem olyan halálos a helyzet jelenleg az (egykori) Krakatau környékén, bár azért van abban valami morbid, ha az ember ott üdül, ahol anno tízezrek haltak szörnyet. Ilyesmi gondolatokat forgattam a fejemben, amikor néhány kecske társaságában leheveredtem a partra olvasgatni.

_dsc1544.jpg

Arra gondoltam, itt egymagam lehetek, hiszen az indonézek se napozni nem szeretnek, se olvasni. Hát, nagyot tévedtem, ugyanis kisvártatva néhány kirándulós pajtásom körém telepdett és élénk kíváncsisággam kezdték el tanulmányozni a nálam lévő könyveket. Homlokukat ráncolgatva lapozgattak, az angol nyelvű útikönyv még csak hagyján, de alighanem a magyar nyelvvel most találkoztam először. Mikor elmeséltem nekik, hogy a magyar ábécáben negyvenkét betű van, szabályosan sokkot kaptak. Több se kellett, a kezükbe nyomtam a regényt, olvassanak csak egy kis Jack Kerouac-ot, abból majd megtanulnak magyarul. Erről az esetről szerencsére videó is készült, íme:

_dsc0309.jpg

Mivel maga az Anak Krakatau (egyelőre) csak alig 400 méter magasan emelkedik ki a tengerből, ennek a „csúcsnak” meghódításával aligha telne ki a 3 napos túra. Így hát, hogy ne unatkozzunk, vendéglátóink körbevittek minket a kishajóval a környéken, ki is kötöttünk pár szép szigetene, és persze a snorkelezés sem maradhatott el. Ez utóbbit egyébként két aprócska dolog árnyékolt be:

  • A Krakatau kitörésekor a környéket villámsebességgel végigsörpő, szolid 40 méteres szökőárhullámok a korallokkal sem voltak kíméletesek.
  • Indonéz szokás szerint a hajó hanfalain át történő szigorú zenebömböltetés mellett merültünk alá a természeti szépségekbe. Bár víz alatti tapasztalatom ekkortájt még csak annyi volt, amennyit a Ho-ho-ho Horgászból meg a Vízipók Csodapókból magamba szívtam, azt azért már ekkorra is sejtettem, hogy a halak nem annyira szeretnek diszkózni.

De sebaj, ha vízben lubickolásról van szó, arra én mindig kapható vagyok, és szerencsére pár bohóchalról (gy.k. „Némó”) is kiderült, hogy szeretik az indonzé dangdut slágereket.

dscn3704.jpg

dscn3708.jpg

 

Csúcstámadás tangapapucsban

Végül látogatásunk utolsó napjának hajnalá felkerekedtünk, hogy bevegyük az Anak Krakatau-t (ami amúgy Sebesi szigetéről pont nem látszik, szóval már mindneki nagyon izgult). Azt nem tudom mondjuk, miért kellett ehhez hajnali 2-kor kihajózni. Az egy dolog, hogy itt Indonéziában a több ezer méteres hegyeket éjjel szoktuk mászni, hogy napfelkeltére a csúcsra érjünk, mert a kora reggeli órákban már befelhősödhet a csúcs. De egy 400 méteres „kupacnál” ez a veszély csak nem fenyeget annyira. Na mindegy, az éjszakai bevetés emelte az esemény hangulatosságát, és végülis a ringatózó hajón is remekül lehet hunyni, tehát nem panaszkodtam.

Némi ringatózás után pitymallat előtt meg is érkeztünk Krakatau Gyermekéhez. Természetesen az indonéz turisztikai elvárásoknak megfelelően a vulkánsziget „kikötőjében” már van is egy CAGAR ALAM KRAKATAU (’Krakatau Természetvédelmi Terület’) óriásfelirat, csoportképekre idealizálva. Minden indonéz turistában van ugyanis egy (nem is annyira) rejtett óriásfelirattalfotózkodó-fétis.

rsz_dsc1633.jpg

Nagyjából itt volt az a pont, amikor leesett nekem: ez a vulkánsziget alig 80 éve emelkedett ki az óceánból, és máris erdő borítja! Nagy, sűrű lombú fákkal, meg minden! Hihetetlen a természet ereje errefelé...

img_2193.jpg

Mivel az Anak Krakatau nem túl magas ugye, ezúttal én is úgy döntöttem, hogy követem a tradicionális indonéz hegymászási technikát, és vietnámi papucsban csattogok fel a hegyre. Tényleg csodálatos élmény, de azért egy háromezres csúcsot nem vállalnék be ilyen lábbelivel.

img_2220.jpg

 

Felérve aztán az elmaradhatatlan fotószessön következett, kicsit elnézegettük még egy darabig az óceánt, elmélázva, milyen lehetett, amikor a nagy Krakatau kitört, aztán elindultunk visszafelé.

img_2999.jpg

_dsc1814.jpg

A szállásra visszaérve már csak a pakolás maradt hátra, aztán neki is veselkedtünk a viszontagságos útnak haza Jávára. A kompon aztán már összeszokott társaságként beszélgetett és hülyéskedett a csapat, ki-tud-többet-Indonéziáról kvízjátkot játszottunk, az indonézek készítettek még párezer fotót, én pedig alighanem napszúrást diagnosztizáltam magamon.

A Krakatau vulkán kitörése után állítólag évekig világszerte sötétebb volt az ég és valamiért nagyon látványos színekben játszottak a naplementék. Egyes elméletek szerint a Munch híres Sikoly című festményének színvilága is ezt tükrözi.

sikoly.jpg

Ez a fotó pedig engem ábrázol a háromnapos indonéz osztálykirándulás után:

_dsc1822.jpg

Lát valaki összefüggést a kettő közt...?

További képek a Krakatau-túráról ITT.

_dsc1484.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr2811654000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.