Az Indonézia nyugati részét elfoglaló Szumátra a világ hatodik legnagyobb szigete, a maga öt Magyarországnyi, trópusi dzsungelekkel borított területével, melyen számos törzs, vulkán, városlakó, varázslatos növény és kihalófélben lévő vadállat osztozik. Aki ide látogat,…

Jó ideje terveztem már, hogy ellátogatok Kalimantánra, végül ez 2013 karácsonyán meg is valósult. No, de álljunk meg egy szóra, a címben Borneó szerepel, és különben is, mi az egyáltalán, hogy Kalimantán? Borneó Indonézia (és a világ) egyik legnagyobb szigete, területén…

  Több hónapos kihagyás után újraéled a hegymászós rovat, nem is akármilyen nagyvaddal. A Gunung Rinjani 3726 méteres tengerszint feletti magasságával Indonézia második legmagasabb vulkánja. Megmászást mindenkinek melegen ajánlom, aki legalább közepesen fitt, szereti a nehéz…

A bizonyítványom és más katasztrófák Ez 2014 első posztja: szeretett kis blogomra már vagy fél éve nem írtam egy bötűt se. Miért is? Ha az ember utazóblog írására adja a fejét, akkor nem árt, ha laptoppal a hóna alatt teszi meg a kilométereket, és rendszeresen…

Mikor kijöttem Indonéziába, a számtalan látnivaló közt két fő úti célom volt: a lamarelai bálnavadászok és a Banda-szigetek meglátogatása. Már előbbi kellemesen az Isten háta mögött van, utóbbi viszont nemcsak, hogy lelóg a térképről, de bő 200 kilométernyit kinn is van a…

Bő egy évvel ezelőtt, mikor útjára indítottam a Zolindonézia blogot, nem azt a címet adtam neki, hogy „Egy év Közép-Jáván”, hanem hogy „Valamennyi idő Délkelet-Ázsiában”. Már kiutazásom előtt éreztem, hogy tetszeni fog nekem itt, ezért is voltam ilyen nagyvonalú a…

Befejező részéhez érkezett az öngyilkos motoros túránkról írott naplóm. Lássuk, hogy jutottunk vissza Keletről Nyugatra! Aki lemaradt az előzményekről, ITT utánaolvashat. 12.nap: Alkudozás sárkányokra A jól megszokott korai kelés után búcsút intettünk Frank bácsinak és…

Módfelett kínosnak érzem, hogy míg Indonézia majd’ minden szegletéről írtam már bővebben, addig épp itteni otthonom, Yogyakarta maradt ki a beszámolók közül. Egyre csak halogattam ezen poszt megírását, mondván ha majd teljesen kiismertem a környéket, akkor egyszer csak…

A kedvenc színem a zöld. A kedvenc számom a 6. A kedvenc nótám Zámbó Jimmytől a Nézzlerám. És ha választanom kéne kedvenc vulkánt, a Merapit választanám. Emlékszem, anno szeptemberben meglehetősen sikertelenül lakást kerestünk, s épp az egyetem előtt tartottunk válságülést…

Az előző néhány blogposzt főleg arról szólt, hogyan rontottam a levegőt Indonézia határain túl, most viszont mesém fonala visszatér a sült rizs, az óbégató müezzinek és a „bulé-bulé hello misterrrrr” országába. Mielőtt azonban nekiesnék újabb vulkánok és távoli…