Qatarzis

2012.09.08. 11:00

Ezt is megértük: szeptember 6-án felvirradt utazásom napja. A búcsúbulik túl jól sikerültek – nem volt hiány se  rock’n’roll-ban,  se ármányban, se szerelmben, sőt még némi kultúra és természetjárás is befigyelt, ezért aztán mondhatom, nehezemre esett elhagyni a szülőföldet. Ezt –valamint  a vég nélkül való trógerságomat - igazolja az is, hogy a gép indulása előtt 3 órával még be se voltam pakolva. Végül aztán térdelőrajtból sikerült felérni a reptérre – ezúton is köszönet szeretteim türelméért és segítőkészségéért – ahol érzékeny búcsút vettünk egymástól az otthoniakkal.

IMAG0420.jpg

A szülői gondoskodás alaposan kitömte a hátizsákomat parízeres szendviccsel, csokival és egyéb jókkal, édesanyám nagyon aggódott ugyanis, mit fogok enni-inni az úton. Én főleg amiatt aggódtam, mit fogok kezdeni magammal a több, mint 1 napos utazás alatt, ezért a szenvicsek mellett maradt helyre beszuszakoltam vagy 4 regényt, laptopot,  magyarkártyát, csurig töltött mp3-lejátszót, stb.  Nehogymár kifogjon velem a harmadik világ. Ehhez képest a fedélzeten kiderült, hogy a létező összes kaja és pia ingyen és infinit mennyiségben áll a rendelkezésünkre, az ülésünk hátuljára szerelt számítógépeken pedig híreket olvashatunk, több száz film, sorozat és album közül válogathatunk.

Hogy melyik társaság adja ezt a luxust? Gondolom ilyen hosszú utaknál mindegyik, de mi konkrétan a Qatar Airlines-szal jöttünk, mert az volt épp a legolcsóbb (ISIC nemzetközi diákkal az út a szerencsésebbeknek kijött 100 alatt!).  Ezzel a járattal jött a magyar darmasiswások majd’ fele, így csapatépítésnek sem volt épp utolsó a trip.

Annál is inkább, mert az útvonal részét képezte egy 9 órás transzfer luxuscsövezés Qatarban, a Dohai Nemzetközi Reptéren. Volt mit kipihenni, mert a BUD-DOH járaton mindenki vödörszám vedelte a gin-t, a kapatos állapotunkon pedig nem segített, hogy a repülőből kilépve odakinn 41 fokos hőség fogadott még éjfélkor is. Landolás után valami gázt engedtek be a fedélzetre, ami úgy gomolygott, mintha Omega koncerten lennénk, fogalmunk sincs, mi lehetett az, mindenesetre még élünk.

IMAG0421.jpg

A dohai reptér a tengerhez közel, a város relatíve közepén húzodik meg nagy szerényen, remek rálátást engedve a hatalmas felhőkarcolókra meg a többi modern arab puccra, ami szó szerint a semmiből, a sivatagból bújik ki. A reptér utazóközönsége kellemesen multikulti, turbános kecskepásztorok, bugyolált nők, pizsamászerű viseletbe öltözött feketék,  egy-két fura fehér, köztük természetesen az elmaradhatatlan kövér német párok, Ázsia összes rassza na és persze mi, megszeppent magyarok. A hangosbemondó a világ összes nyelvén beszél, azt viszont felháborodva vettük figyelembe, hogy szittya rovásírással nem találkoztunk. Ejnye. Volt viszont mecset kellemes padlószőnyeggel, kétszeri ingyenes étkezés az átszállóknak és kút, amiből ittam is vakmerően. Sőt, a dohányzóba is besétáltam, ami két ponton is emlékeztet az otthoni gőzfürdőkre: 1 méterre se látsz a füsttől és nem tudsz bennmaradni 10 percnél tovább. Végül a váróterem kövén álomra hajtottuk a fejünket, s a müezzin imára hívó kántálására keltünk 2 órával korábban, mint szerettük volna…. C’est la vie.

IMAG0425.jpg

Reggel 9-kor indultunk tovább célállomásunk, Jakarta felé, este 11 felé érünk oda, azért ilyen soká, mert átrepülünk vagy 6 időzónát. Most épp Sri Lanka környékén szállunk. Mellettem egy kedves indonéz néni ül talpig fekete csadorban. Jól kijövünk, a vallása miatt alighanem tilos rám néznie és hozzám szólnia, így ha akar valamit, ütöget. Amúgy az út nagy részében az étkezőtálcára borulva alszik, ezért én az út nagyrészében a pisimet  tartogatom. A fedélzeti számítógépen már végignéztem pár filmet, olvasgattam picit Őnagysága Hamad bin Khalifa el Thani dohai sejk hőstetteiről és végigjátszottam egy aranyos TV-játékot, amiben –mintegy Indonéziára felkészülendő - földrengés miatt elszabadult állatkerti állatokat kellett kábítópisztollyal lelőni. Utóbbi tevékenység közben alighanem elronthattam a készülékem távirányítóját (5 percenként vészhívást adok le a stewardessnek akaratomon kívül), ezért most inkább bő lére eresztett blogbejegyzés megkomponálásval múlatom az időt.

IMAG0426.jpg

Ja, és a végére még egy jó hír: a darmasiswa máris megajándékozott valamivel. Életemben először végre jóelőre tudom, hol szeretnék szilveszterezni, a Bali felé tartó darmásaink ugyanis mindenkit meghívtak magukhoz. Azért ez nem semmi. Szóval, kedves otthoni barátok, megnyugodhattok, sínen van az életem.

Csak ne hiányoznátok annyira.

A bejegyzés trackback címe:

https://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr974762704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bluevoodoo 2012.09.10. 20:24:17

A ginvedelés utáni pisitartogatásért megkapod az összes rendelkezésre álló respektpontomat :) Basszus, nem futottunk össze az utóbbi időben kimondottan rendszeresen, de már most hiányzik, hogy nincs spontán telefon utáni remek hajnalig nyúló sörözés :) Aztán tessék nekem remek "b***ák" feliratokkal ékesíteni az indonéz tengerpartot is! ;) :D

fűSzeres 2012.12.12. 11:07:53

Sikerült elkezdenem olvasni a blogodat kicsit későn hogy veled élvezhessem az eddigi kalandokat, de annál gyorsabban fogok haladni a (remélhetőleg) sok energiát tartalmazó napló-iratokban (Ezért ezúton is köszönöm a szabadságnapjaimnak a lehetőséget).
Ugyan szilveszteri program még nem fix (sőt), nem kizárt Bali sem. :)

zotyakos 2012.12.12. 15:06:12

@fűSzeres: örülök hogy olvasol, ez esetben igyekszem majd jókat írni. szilveszter úgy néz ki mégsem Balin lesz, de errefelé ugye semmi sem biztos...