Mielőtt belekezdenék abba, amiről ez a blog tulajdonképpen szólni szeretne – vulkántúrák, lakatlan szigetek, ősi templomromok és ételmérgezés – muszáj egy-két témáról külön szót ejtenem. Ezek közül a legfontosabb maga az utazás mikéntje. Ha műfaji keretek közé szeretném szorítani ezt a kis elektronikus naplót, akkor minden bizonnyal az „utazó blog” címkét kapná. Vizsgáljuk tehát meg, hogyan tudunk eljutni A-ból B-be Indonéziában!

Gyalog? (jalan-jalan, jalan kaki)

Ahogy az indonéz neve is mutatja, a gyaloglás szar dolog a helyiek szerint. Nincs olyan indonéz, aki életében valaha is 200 méternél többet gyalogolt volna egyhuzamban. Ennek megfelelően járdák sem nagyon vannak, hiszen nincs, aki használná őket.

Biciklivel? (sepeda)

A bringát főleg az öreg indonézek használjak „falun”, általában talicska helyett. Értsd: irreális térfogatú és súlyú cuccal pakolják meg, pl öt köbméter pálmalevéllel vagy húszmázsányi rizseszsákkal.  

Becak, Ojek?

Avagy biciklis riksa illetve ennek motorizált változata. Utóbbi még úgy-ahogy praktikusnak mondható, ellenben a rendszerint visszeres lábú aggastyánok által hajtott becak drága, lassú, és iszonyú forgalmi dugókat okoz, mivel feltartja a többi járművet. Ellenben a becak-sofőrök iszonyat nagyokat tudnak aludni járműveiken az út szélén, amikor épp nem dolgoznak (általában nem dolgoznak).

Lovas kocsival? (andong)

Praktikussága a becakéval vetekszik, ugyanakkor a kocsisok becsületére legyen mondva, hogy igyekeznek rendre kidekorálni a járműveiket, ízléseses kanárisárga vagy neonzöld színre festve azt, mi több, gyakran a lovak fazonra nyírt sörényébe is dizájnos művirágokat illesztenek.

Helyijáratos busszal? (angkutan kota, röviden angkot)

Ezek a kiszuperált, széthajtott kisbuszok/puttonyos autók általában akkor indulnak, ha összegyűlik elég ember (sofőrtől függően ez 2-20 főt jelent), egy nagyjából meghatározott útvonalon mozognak, és akkor állnak meg, ha az út szélén leinted őket, vagy ha utasként odakiabálsz a vezetőnek, hogy „kiri-kiri”, ami indonézül annyit tesz, mint ”kérem, szíveskedjen balra lehúzódni az úttest szélére”. A legtöbb városban jól szervezett helyi illetve helyközi kisbuszos közlekedés van. Ez alól Yogya kivételt képez. Elvétve látni angkotot, és bár van valami TransYogya nevű fixmegállós körjáratos buszféleség, ennek menetrendjét és működését nem sikerült kitapasztalnunk még. Annyi biztos, hogy este 7 után már nemigen járnak, úgyhogy diszkóba nem ezzel fogunk menni.

Autóval? (mobil)

Majd’ elfelejtettem mondani, itt jobbkormányos, baloldali közlekedés van. Nem tudom, mennyi időbe telhet megszokni a „fordított” váltó- és kormányhasználatot… Különben is, itt mindenki motorozik!

Motorral! (sepeda motor)

Indonézia közlekedésénék főszereplői kétségkívül a motorok és a robogók. Mindenki, aki elmúlt már 7 éves, motort vezet itt. A benzin államilag támogatott, gyakorlatilag ingyen van (4500 rúpia, azaz 100 ft per liter), motorral közlekedni pedig gyors, mókás és kellemesen ellustít, olyannyira, hogy pár hét után én is robogóval járok már WC-re is. Igyekszem indonézként élni, tehát nincs az az isten, hogy a 100 méterre lévő kisboltig gyalog (jalan kaki) elmenjek.

Indonéziában mindenki pénzért veszi a jogsiját (állítólag, khmm), nincs KRESZ tanfolyam, ennél fogva KRESZ ismerete sincs a népnek. Magyarán szólva mindenki megy, amerre lát. A nagyobb kereszteződéseknél elhelyezett piroslámpákat úgy-ahogy azért betartják (nappal – a szerk). Az igazán nagy csomópontoknál visszaszámlálós lámpák vannak, ezek egész hasznosak tudnak lenni. Persze a zöldre váltás előtt 5 másodperccel MÁR, a pirosra váltás után pedig 5 másodperccel MÉG mindenki áthajt a lámpán, minden esetben van tehát egy bő 10 másodperrces szabadrablás, ilyenkor lehet igazán fincsi baleseteket látni (jobb esetben csak látni és nem átélni). Nemzeti sport továbbá az éjjel a szembesávban világítás nélkül száguldozás. Már én is űzöm!

Az indonézek megdöbbentően sokmindent fel tudnak pakolni a motorra. Szállítanak konyhaszekrényt, biciklit, a saját öttagú családjukat, harminc darab élő csirkét, stbstb. Janó barátom végzett egy mélyenszántó kutatást a témában, aki érdekelnek a fényképek, itt megnézheti (2010 március 16. - Motor blog rovat).  

A kaotikus közlekedés megteremtett egy-két érdekes foglalkozást is itt. Kezdetnek ott vannak a forgalomirányító és ellenőrző rendőrök. Ők nagyobb kereszteződések közepén lelhetők fel, sípolnak és aerobikoznak, láthatólag senki sem figyel rájuk. A forgalomellenőrző zsaruknak sincs könnyebb életük. Ők az út szélén próbálják meg lemeszelni a motorosokat, akik egész egyszerűen kövér gázt adnak és kikerülik őket. A közlekedés sarkaltos eleme a parkolás. Mivel a városban saccperkábé egymillió robogó cirkál, a legtöbb parkolóhely tömve van. Ha megállsz egy helyen, segítségedre siet a parking man, avagy tukang parkir, aki elmutogatja, merre van üres hely, szükség esetén betaszigálja a motorodat a „lyukba”. Kiparkoláskor, ha nagy a forgalom, megkérheted, hogy sípolással és villogó gumibottal jelezzen a többi járműnek, hogy kikanyarodnál az útra. Ilyenkor tehát a parkir forgalomirányító rendőrré lényegül át, tehát mindenki lesz@rja. Ezért az akcióért szokás adni a parkirnak 1000 rúpiát (20 ft).

A közlekedéshez kapcsolódó legjobb foglalkozást Jakartában hallottam. Ezt a várost annyira sújtják ugyanis a forgalmi dugók, hogy rendeletbe van iktatva, csak azok az autók közlekedhetnek az utakon, amik legalább három utast visznek. Így a gazdag indonéz bizniszmenek ún. „jockey”-kat, azaz „utasokat” szerződtetnek, akiknek nincs más dolguk, mint egész nap a kocsiban hesszölni, míg kenyéradó gazdájuk a dolga után van.

A közlekedés káoszát ellenpontozzák annak résztvevői: a helyi sofőrök borzasztó türelemről és figyelmességről tesznek tanúbizonyságot. Az indulat, feszültség, harag, egyszóval az anyázás tökéletesen hiányzik az utakról.

Ja, és akármilyen részegen lehet vezetni.

 75667_451920338182410_169220316_n_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr234862666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.