Feltételezem, hogy ezt a kis blogot nem csak a hasmenéses sztorikra kiéhezett, otthonragadt szeretteim olvassák, hanem azok is, akik esetleg komolyabban érdeklődnek Ázsia ezen szelete iránt, mi több, tán még kiutazást is terveznek, akár a Darmasiswa ösztöndíj keretében, akár magánúton. És oké, hogy Indonézia, meg minden, de a szép tájakra való rácsodálkozás után/előtt/helyett minden jó magyarnak úgyis az az első gondolata, hogy „Értem én, de mégis mennyibe kerül mindez?” Ezért még odahaza elhatároztam, hogy legalább nagy vonalakban írni fogom az itteni bevételeim és kiadásaim, és aránylag rendszeres időközönként a világ elé tárom majd.

(WARNING - az árak dinamikusan változnak - általában szigorúan monoton növekvő irányban - Indonéziában, az itt leírtak a 2012-es állapotokat rögzítik, és még azt is csak meglehetősen slendrián módon.) 

Mit miért?

Mielőtt azonban fejest ugranánk a témába, szeretném belőni az itteni pénzügyi arányokat. A helyi pénznem az indonéz rúpia, 1 HUF = 50 IDR, 1 EUR = 15000 IDR, 1 USD = 12500 IDR. Ebből talán már látszik, hogy aki idejön költekezni, annak jó sok nullával tudnia kell számolnia, a legnagyobb pénzegység a 100.000 rúpiás bankó, s még ez is csak kb 2000 HUF-ot ér. Kisebb vidéki üzletekben általában gondot jelent az eladónak, ha százassal fizetsz, sokszor nem tudnak visszaadni… Helyi bankszámlát csak az nyithat, aki itteni állampolgár vagy van KITAS-a (tartózkodási engedély), ami azért szívás, mert a külföldi bankkártyával való pénzfelvétel elég költséges (nekem Mastercard van, azzal 3-5 EUR a kezelési költség). Ergo nagy összegeket érdemes egyszerre felvenni, aztán a párna alatt őrizgetni, míg szépen lassan el nem fogy. A (külföldi) bankkártyával fizetés sok helyen macerás, az én kártyámat nem mindenhol fogadja el a gép, arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben is felszámolnak kezelési költséget, valami 2% körül. Tehát ha idejössz, hozzál készpénzt, lehetőleg dollárt, és azt váltogasd be, amikor elfogy a rúpiád. Bankban valamiért csak a szép, egyenesre vasalt bankókat váltják be, de ne csüggedj, a feketepiacon nem ilyen igényesek, és az árfolyam ott se sokkal rosszabb a hivatalosnál.

money.jpg

Mi mennyi?

Összességében minden sokkal olcsóbb, mint Magyarországon, kivéve egy-két dolgot, ami ugyanannyi, vagy sokkal drágább… Az árakat IDR-ben írom, aztán mindenki kedvére átszámolhatja kedvenc pénznemére. Az árak a jávai árak, szigetről szigetre ez változhat, Bali pl nyilván drágább pár fokkal.

Étkezés: A kajálást nagyon olcsón ki lehet hozni, még kifőzdékbe, éttermekbe járva is (a legtöbb embernek nincs rendes konyhája otthon, ezért utcai kajáldákban, ún. warungokban étkezik). Általában egy komplett étkezésem 1 EUR alatt van. Ha viszont megkívánod a nyugati javakat, mint sajt, rendes kenyér, import zöldség/gyümölcs, akkor megugranak az árak. De ki akar almát enni, ha van olcsó mangó, nem igaz?

1 adag sült rizs – 7000 IDR

Sült csirke, körettel, zöldséggel, szósszal – 10.000 IDR

Frissen facsart gyümölcs dzsúz – 5000 IDR

Friss, cukrozott kókuszlé a héjából szipókázva – 7000 IDR

Egy fürt banán – 8000 IDR

Normális sajt – 100.000 IDR

Tré sajt – 17.000 IDR

1 üveg ecetes uborka – 23.000 IDR

1 alma – 5000 IDR

1 liter kóla – 6000 IDR

1 pohár meleg jázmintea – 1500 IDR

Gyümölcsjoghurt – 15.000 IDR

Mangó – 5000 IDR/kg

1 liter ivóvíz – 4000 IDR

13 literes gallon víz – 13.000 IDR

 

Lakhatás, háztartási cuccok:

Lakbért minél hosszabb időre fizetsz előre, arányosan annál olcsóbb. Aki havonta fizet, ráfizet, mi fél évet fizettünk előre, így fejenként 250.000-re jött ki a havi bérleti díj. Egy évre előre még kedvezményesebb lett volna. Indonézeknek vagy hosszú távra maradóknak van lehetőségük 5-10 stb. évre is előre fizetni a bérleti díjat, azt már le se merem írni, milyen olcsó. Rezsit meg egyebeket összevissza fizetünk, az is elég alacsony. Az internet, a hűtő drága.

Szemétdíj, közvilágítás, biztonsági őr a faluban, stb. – 60.000 IDR/hó

USB-s bedugós internet – 150.000 IDR/hó

hűtő – 500.000-2millió IDR

Gallonos ivóvíz adagoló, ami meleg vizet is csinál – 80.000 IDR

ventilátor – 100.000 IDR

fogmosópohár, kefek, kés, villa, ilyenek – 2000 IDR/db

csótányriasztó bogyó – 3000 /csomag

 

Szórakozás, sport, szabadidő: lehet európai módon szórakozni (magyarul piálni), de az elég költséges. Muszlim országban az emberek nemigen isznak, tehát piát vagy nem lehet venni egyáltalán, vagy nagyon fel van verve az ára, vagy nagyon rossz minőségű. Yogyában minőségi röviditalt találni boltban lehetetlen. Sok helyen a sört is a pult alól adják, ha van egyáltalán. Ez elég fura, a többi indonéz városban sört minden további nélkül lehet venni a boltokban. Vannak szuper helyi italok, jórészt metilalkohollal, nekik majd egy külön bejegyzést szentelek valamikor. A hétvégi kiruccanásokat általában olcsón ki lehet hozni, a kajáról már írtam feljebb, a szállás ára pedig nagyon sok mindentől függ, főleg, hogy tudsz-e indonézül…

1 üveg (0,625) sör – 25.000 IDR

1 liter illegál vakítós pia (csiú) cukornádból -30-50.000 IDR

Koktél menő szórakozóhelyen – 50-100.000 IDR

Konditerem - 45.000 IDR / hó

Szállás vendégházban – 25-100.000 IDR

Szállás hotelben 200.000 – sokmillió IDR

 

Utazás: városon belüli tömegközlekedés, ha éppen van, általában olcsó, pár ezer rúpia. A taxi helyi viszonyokhoz képest itt is drága, 5500 IDR az alapdíj, egy átlag városon belüli taxiút 20-30.000 IDR, a város egyik végéből a másikban mondjuk 50-60.000 IDR. Városok közt távolsági utakra rengeteg opció igénybe vehető, kisbusz, nagybusz, vonat, repülő, komp, autóstopp (errefelé nemigen ismert, csak a fehérek szórakozása), és mindezek különböző komfortfokozatokon. Meg kell említeni, hogy ezek a komfortszintek legtöbbször az indonéz igényeknek megfelelően vannak belelőve, ergo minél magasabb az osztály, annál hidegebbre tekerik a legkondit. Egy Bandung-Yogya 9 órás vonatúton az Executive osztályon tuti borítékolva van egy erősebb megfázás, cserébe viszont 5x annyiba kerül, mint az Economy osztály.

1 menet angkot-tal – 2000 IDR

1 becak kör egyik kocsmából a másikba, alkudva – 15.000 IDR

Yogya – Solo (60 km) vonatjegy – 10.000 IDR

Yogya – Surabaya (350 km) vonatjegy executive tüdőgyulladás class – 100.000 IDR

Ugyanez Economy osztályon – 30.000 IDR

Parkolás motorral – 1-2000 IDR

1 liter benzin – 4500 IDR

Yogya-Malang lerobbanós nagybusszal (420 km) – 65.000 IDR

Ugyanez door-to-door minibusszal – 100.000 IDR

Olcsó repjegy Yogya – Denpasar (Bali) közt egy útra – 400.000 IDR

 

Ki mennyiből?

Felületes, nem releváns és ellustálkodott kutatásaim alapján egy pincér Yogyában 600.000-t keres, egy tanár kb. 1,5 milliót. Frissdiplomás kezdőfizu bankban 900.000 IDR. Egyetemi tanár 8 millió. A fehérek igazságtalanul túlfizetettek, bulé angoltanár 6-8 milliót is kereshet. A mi ösztöndíjunk 2 millió havonta. Yogya állítólag az egyik legolcsóbb város Indonéziában (az eddigiek alapján ezt én is aláírom), más helyeken gondolom a fizuk is máshogy alakulnak, Balin pl babysitterkedéssel (amit amúgy gyakran félrefordítanak ”baby sister”-nek) is meg lehet keresni 1,5-2 millát.

Én mennyiből?

Na most jön, amire mindenki vágyott, felfedem mocskos anyagi titkaim. Talán segítem vele az eljövendő generációt, és kielégítem az otthoniak kíváncsiságát is. A számok csak hozzávetőlegesek, a költségvetés elnagyolt, voltak olyan kiadásaim, amiket más talán feleslegesnek gondolna, pl. vettem laptopot, túrazsákot… Akárhogyis, kiindulási alapnak talán hasznosak lesznek a számaim. Egyelőre október végig vezetem fel a kiadásaim/bevételeim, aztán majd 1-2 havonta mindig jelentkezem majd az üvegzseb rovattal…

Kiutazás előtt:

február – papírmunka a jelentkezéssel, igazolványképek, fénymásolgatás. kb 3500 ft.

május – megnyertem az ösztöndíjat, kell egy új útlevél. 7500 ft.

június – megveszem a repjeget az odaútra. 100.800 ft.

július – új igazolványképeket csináltatok, mert az előzőt a követségen elhagyták. 1200 ft. Felveszem a javasolt oltásokat. Egy korábbi afrikai utam miatt jórésze már megvan, így ez a tétel csak 14000 ft.

augusztus – veszek egy jó túrazsákot 30.000-ért meg egy netbookot, hogy tudjak Kispált hallgatni ha magányos vagyok meg blogot írni. 40.000 Ft.

szeptember – biztosítást kötök, 90 napra 37.000 ft. Sajnos azóta már kellett használnom, így decemberben, ha lejár, meghosszabbítom, mert megéri.

Összesen: kb. 235700 Ft. Laptop és túrazsák nélkül 150 alatt.

 

Kiutazás után, szeptember 6. és október vége közt:

Bevételek: állami zsebpénz Jakartában 500k IDR, kéthavi ösztöndíj kétszer 2 millió, és volt egy jól fizető fellépésem 1,5 millióért. Összesen 6.000.000 IDR

Kiadások: az első két hónapban 10 millió IDR-t költöttem. Ez elsőre sokan tűnik, holott annyira nem az. Benne van egy gitárvásárlás 2,1 millióért (remélhetőleg el tudom adni, mielőtt hazajövök) valamint félévnyi lakbér 1,5 millió IDR. Ezen felül megannyi csavargás, aminek még mindig csak töredékéről írtam eddig…

Nevezetesebb kiadások:

Malang – Sempu – Bromo túra – 400.000 IDR

Brebes – Bandung túra – 100.000 IDR

Pantai Krakal, Pantai Depok összesen – 70.000 IDR

Karimunjawa – Semarang túra – 900.000 IDR

Solo – Candi Sukuh és környéke – 60.000 IDR

Borobudur és Prambanan – 2szer 30.000 IDR

Lakbér – 1.500.000 IDR

gitár, tokkal, vonó nélkül – 2.100.000 IDR

motorbérlés – 1.000.000 IDR két hónapra

 

Eddig tehát az otthoni 230-on itt mínusz 4 millió rúpiában vagyok. De győzzétek csak kivárni a novemberi kiadásaimat, amikor is színésznek és angoltanárnak álltam, meg Balira repültem, motorkerékpárt vásároltam, kórházba kerültem, miegymás. És már előre rettegek a téli szünet költségvetésétől, amikor is előreláthatólag több, mint két hónapon keresztül úton leszek, talán még egy-két környező országba is ellátogatok…

Persze nem helyes, ha csak anyagi viszonylatban gondolkodunk. Aki ilyen messzire utazik és ilyen hosszú időre, számolnia kell vele, hogy új életet kell kezdenie, hátrahagyva a régit. Ez nyilván sokszor elég fájdalmas… Remek új barátokra leltem, számtalan új dolgot kipróbáltam (motorozás, barlangászat, talán majd írok is ezekről egyszer), a világ legszebb helyein járok, de mindemellett gyakran hiányoznak az otthoni hangulatok, arcok, az otthon hagyott életem. No, itt egy újabb téma ami egy külön bejegyzést érdemelne…

 Yogjakarta 225.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr634924294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.