Szemfüles olvasóimnak talán már feltűnt, hogy a blog alcíme nem „Egy év Indonéziában”, hanem „Valamennyi idő Délkelet-Ázsiában”. A bizonytalan időhatározó magyarázata, hogy nem tudtam/tudom, pontosan mennyit is leszek itt (most már tartózkodási engedélyemért felelős Indonéz Bevándorlási Hivatal is elbizonytalanodott e kérdést illetően, de erről majd talán később írok). Indonézia helyett pedig azért díszeleg DK-Ázsia az alcímben, mert úgy gondoltam, hogy ha már itt vagyok, próbálok minél több mindent megnézni a környéken. A helyi fapados-király Air Asia ellenállhatatlan promócióinak áldozatul esve fel is tankoltam egy rakás repjeggyel, és január vége felé elindultam egyhónapos tanulmányutamra Malajzia, Thaiföld, Vietnám útba ejtésével. A következő néhány poszt tehát minden bizonnyal erről a hosszú, eseményekkel teli utazásról fog szólni, előtte viszont álljon itt egy általánosító, rosszindulatú és csőlátású áttekintés az érintett országokról, a magam torz szemüvegén keresztül!

Thaiföld

- Thaiföld déli része nagyrészt muszlim, itt tehát elég hasonló a hangulat, mint Indonéziában. Személyes meglátásaim szerint itt azonban több niqab van (olyan nő, aki a teljes testét eltakaró, fekete, arcmaszkos csadorban jár, amiből csak a szeme, vagy még az se látszik ki). Állítólag a család (tehát a családfő) határozza meg, hogy melyik leányból lesz niqab. Szegény párákat még maguk a muszlimok is csak ninjáknak becézik, és még a komolyabban vallásos haverjaim is így nyilatkoznak róluk, hogy „hát, tisztelem az elhivatottságukat, de azért egy kicsit talán sok ez már”. A trópusi melegben nem tudom, miért jó, ha valaki egy fekete takaró alatt éli le az életét, nem is beszélve az olyan egyszerű helyzetek ellehetetlenüléséről, mint pl az evés.

- Vallási nézetek tekintetében Thaiföldön a buddhisták vannak többségben.  Mindenfelé szentélyekbe, kolostorokba és hatalmas Buddha-szobrokba botlik az ember. Buddhát egyébként négyféle pozícióban ábrázolják: álló, ülő, járó, fekvő. Utóbbi a nirvánába való eljutás pillanatát hivatott megörökíteni. A fekvő Buddha kiköpött úgy néz ki, mint én a Simpson család nézése közben.

DSC01095.jpg

- Délkelet-Ázsia buddhista országaiban az egyszeri utazó számára szerintem az egyik legérdekesebb élmény a narancssárga csuhás szerzetesekkel való találkozás. A szerzetesek elvileg nem foghatnak pénzt és nemigen lehet tulajdonuk, jóllehet, én láttam iPad-del szaladgáló monkokat is. Minden hajnalban énekelve körbejárják az utcákat ételadományokért, ez különösen szép. Nő nem érhet se szerzeteshez, se annak cuccaihoz, sőt, le se ülhet melléjük. A szerzetesek szinte mindenütt ott vannak, és folyton jönnek-mennek, a buszokon vannak ülések, amik külön nekik vannak fenntartva. A családok a fiúgyermekeiket gyakorta szerzetesnek adják egy időre, olyan ez kb. mint nálunk a katonaság volt anno. Egyébként a szerzetesek általában nagyon jó fejek, és ahogy a vallás is „előírja”, mosolygósak, egyszerűek, tiszták, és hát gondolom bölcsek is.

DSC02023.jpg

- Egyébként buddhista kegytárgyakat, meg házi- illetve autó műszerfalára szerelhető minioltárokat mindenhol lehet venni, többek közt a Tesco-ban is.

IMAG1792.jpg

- Majdnem ugyanilyen izgalmas élmény a transzvesztitákkal való találkozás. A hír igaz, Thaiföldön valóban nagyon sok shemale él. Őket a társadalom teljes értékű tagjaként kezeli, nem kell rejtőzködniük vagy koldulniuk, mint pl Indonéziában, hanem rendes polgári foglalkozásuk van (általában), teszem azt bolti eladók. Az éjszakai életben könnyen érheti az embert meglepetés, Bangkok utcáin sétálgatva egyik hajnalban belefutottam pl egy friss párba, a mattrészeg külföldi srác szerintem akkor még nem tudta, hogy nem egy csajt visz fel magához… Persze az is lehet, hogy tudta…

- Ha már olyan egzotikus élőlényeknél járunk, mint a szerzetesek meg a transzvesztiták, hadd említsem meg az elefántot is. Ezeket az állatokat régen munka- és szállítóeszközként használták országszerte. Bár helyenként még mind a mai napig látni az út szélén császkáló elefántot, jóllehet, mostanság már jórészt csak turistalátványosságként funkcionálnak.

DSC02050.jpg

- A thai nagyon furán szótagol és hangsúlyoz, hasonlóan jó pár keleti nyelvhez, a szó jelentését befolyásolja többek közt a hangmagasság is, meg hogy milyen hosszan ejted a szótagot, hol nyomod meg, stb. A „káj káj káj?” azt jelenti „kié ez a tojásos csirke?”, míg a „máj máj máj máj máj” valami olyasmi, hogy „anyám, gyere elém a lovon a kutyával”. (ha van nyelvész olvasója ennek a blognak, most nyugodtan kiröhöghet)

- Thaiföld államformája királyság. A király, Bhumibol Adulyadej elmondhatatlan népszerűségnek örvend, mindenki – tényleg mindenki – szívből imádja, az ő képével van tele minden köztér, hivatal, családi ház, étterem, vonatállomás, szóval minden. Egyébként 1946 óta uralkodik, ami azért nem semmi... Minden egyes pénzen a király képe van, emiatt bankjegyre vagy érmére rálépni felségsértést jelent, s mint ilyen, tilos.

DSC01694.jpg

- Minden este pontban 6 órakor lejátsszák a thai himnuszt, ilyenkor egy percre megáll az élet, míg mindenki csendben, vigyázzállásban hallgat. Ez a jelenet különösen megkapó pl egy zsúfolt buszpályaudvaron.

- A thai-ok úgy köszönnek egymásnak, hogy két tenyerüket összeérintik egy bizonyos magasságban és enyhén fejet hajtanak. Ez az ún. „wai”. Hogy pontosan milyen magasra kell emelni a kezeket, az mindenféle életkortól meg társadalmi rangtól függ. Van amúgy „normál” kézfogás, ilyenkor általában egymás ujjhegyeit fogják meg nagyon gyengén, gyakorta mindkét kézzel, majd a kezüket tenyérrel befelé a fülük mögé emelik, mintha képzeletbeli arcmosást végeznének.

- Thaiföldön mindenki lottólázban ég. A szelvényeket a piacon lehet megvásárolni, külön standoknál. Bangkoki sikátorpiacokon van, hogy a sok egymás melletti lottóstand összemosódik egyetlen hatalmas fehér papírrengeteggé.

IMAG1806.jpg

Indonézia

-  A világon sok megoldatlan rejtély van, pl hogyan épültek a piramisok, létezik-e a Loch Ness-i szörny, és hogy milyen alapon számláznak az indonéz telefontársaságok. 4-5 szolgáltató van, kedvezmények, percdíjak, hálózaton belüli és kívüli extrák átláthatatlan szövedékével. Aztán vannak mindenféle titkos kódok, amiket ha beütsz, olcsóbb a külföldi hívás, meg ilyenek. Az izgalom ezekben az, hogy a kódokat nem árulják csak úgy el, ki kell deríteni. Aztán vannak mindenféle feltételekhez kötött jutalmak, pl ha 1,5 percig beszélsz valakivel, utána a nap végéig ingyen telefonálhatsz, meg ha elküldesz 1 sms-t, kapsz 1000 másikat ajándékba. Ezek után nem csoda, hogy Indonézia népe folyamatosan a SMS-ezik. És mi, bulék is, hiszen lényegében ingyen van. A legtöbb indonéz Blackberry-t vagy valamilyen qwerty-billentyűzetes kütyüt használ, és folyamatosan, villámsebességgel nyüstöli, még motorozás közben is. Persze nekem érintőképernyős telefonom van, amin dögnehéz sms-t írni, illetve ha lehullik egy csepp eső is és vizes lesz a kijelző, akkor egyenesen lehetetlen.

- Mivel a jávai kultúra és az iszlám egyaránt nem nézi jó szemmel a nyílt flörtölést és az érzelmek túlzott kimutatását, az emocionális indonézek ezért a facebook-on élik ki magukat. Mivel a legtöbb indónak van netes előfizetés, vagy legalábbis ingyenfészbúk a telefonján, ezért másodpercenként kürtölik világgá izgalmas életük minden szegmensét. „jaj, de jó, moziba megyek a barátaimmal” majd „sorban állunk a jegyért” majd „mindjárt kezdődik a film” majd „jaj, de unalmas a film” majd „elfogyott a popcornom” majd „milyen jó este volt ez a moziban” majd „jó éjszakát mindenkinek” majd „nem tudok aludni, ó Allah” stbstb. Persze itt még nincs vége, a mély érzelmi válságoknak is hangot kell adni. A kedvenceim a publikus news feed-ben megosztott leheletfinoman burkolt szerelmi panaszok „Hiányzol!  De gyűlöllek! De akkor is hiányzol!” meg „De jó, hogy ilyen sok barátom van” majd 5 perccel később „Csak 1 igaz barátom van!” 1 óra múlva meg „Egy igaz barátom sincs!” majd nem sokra rá „Csak az anyukám és a bácsikám ért meg” majd „Engem senki sem ért meg” végül „Oly jó újra veled” majd elölről az egész. Aztán ha kezet rázol valakivel valahol, az biztos, hogy mire hazaérsz, már bejelölt ismerősnek.  Eleinte jóhiszeműen visszaigazoltam szinte mindenkit, majd tapasztalnom kellett, hogy bizony ezek nem elégszenek meg a puszta ismerősi státusszal, folyamatosan csetelni is kell velük, rendkívül magasröptű témákról, mint pl „Hello, hol vagy most?”. Szóval a facebook itt egyre inkább kezd egy szappanopera-rémálommá átlényegülni…

- Kiegészítés a fenti két bekezdéshez: a minap beültem egy gyorsétterembe, a szomszéd asztalnál ott ült két fiatal barátnő. Egy órán keresztül egy szót sem szóltak egymáshoz, mindkettő a maga telefonját nyomkodta végig.

- Ijesztő dolgot hallottam egy indonéz ismerősömtől: az utóbbi időben állítólag trend a fiatalság körében, hogy buták legyenek, vagy legalábbis annak tűnjenek. Ha ugyanis okos vagy, azzal kínos helyzetbe hozol másokat, hiszen leiskolázod őket, ha viszont buta, vagy legalábbis tájékozatlan vagy, az olyan aranyos, és akkor mindenki együtt nevethet.

- Nemigen látni olvasó indonézt. A házakban, buszokon, köztereken a fények egyszerűen nem elegendők az olvasáshoz (nekem külön olvasólámpát kellett szereznem). Pedig rengeteg az üresjárat errefelé, amikor várni kell valamire, vagy valakire, ha ezt mondjuk művelődéssel, vagy bármilyen hasznos tevékenységgel ütnék el, ők lehetnének az univerzum legtájékozottabb és legpallérozottabb elméi. Ehelyett sajnos azonban főként inkább guggolnak, dohányoznak, orrot piszkálnak. Az is igaz, hogy túl sok gógyi nem kell itt a boldoguláshoz, és nagyon stresszhelyzetekről sem beszélhetünk errefelé, az élet lassú, egyszerű, nyugis.

- Hogy valami jót is írjak (mert amúgy a fent leírtak ellenére igen jól érzem magam itt…), a közlekedési lámpák alá általában digitális visszaszámlálókat tesznek, így az ember tudja, mennyit kell várnia. Ezt kihasználják az önjelölt utcaművészek is, a nagyobb kereszteződésekben rendre kisebb koncertekkel, tánc-performanszokkal és egyéb mutatványokkal szórakoztatják a nagyérdeműt. A showbiznisz ezen ágának van egy külön távolsági buszokra szakosodott alakulata is, ők törött gitárjaikkal és egyéb zajkeltő eszközökkel (találkoztam már generátorról üzemeltetett mobil-karaoke rendszerrel dolgozó Balázspali imitátorral is itt) felugrálnak a buszokra, kappanhangon eldalolnak pár indonéz szerelmes dalt, körbekalapoznak, majd (menet közben) leugranak.

- A facebook-on mostanában körbejár egy vicces petíció „Halálbüntetést a szandál-zoknit hordóknak” vagy valami hasonló címen. Ha ezt a petíciók megszavaznák, Indonézia lakossága nagyon komolyan megcsappanna.

- Hogy még egy pozitív dolgot mondjak, Indonéziában kb mindenhol tök jó a közbiztonság. Valahogy jobban megbíznak egymásban az emberek. Ha bemegyek a boltba, simán a motorban hagyom a kulcsot, ha nagy táskával utazom, a parkolóőrre nyugodt szívvel rábízom a cuccomat, míg körülnézek, stb. Kivételek persze vannak, Balin azért hallani lopásokról (nekem is lopták már el a sisakomat), és néha-néha történik egy-két horrorsztori, mint pl gyilkosság is akár, de összességében jobban biztonságban érzi magát az ember itt, mint teszem azt Magyarországon. Oké, persze az is igaz, hogy ezt a biztonságérzetet meg nivellálja pl a lesújtó higiéniai helyzet meg az állandó természeti katasztrófák…

Vietnám

- Vietnámban még mindig komoly kommunizmus van, sarlókalapács, vöröscsillag, harcosnépünkgyőznifog-propaganda mindenütt.

DSC02549.jpg

- Vietnám a hamisított áruk országa, hamis cipők, ruhák, még hamis, fénymásolt könyvek is kaphatók, amik a celofán csomagolás kibontása után darabokra hullanak. Még hamis magyar kékfrankost is találtam a boltban. Ha egy ruhadarabra rá van írva, hogy 100% pamut, attól az még simán lehet műszálas. Ezen a téren Indonézia kicsit udvariasabb, ott a műszálas pólókra általában az van ráírva, hogy „cotton rich” (pamutban gazdag).

IMAG1905.jpg

- Meglátásom szerint egész Délkelet-Ázsiában magas sarkú és ízléstelen lábbeli-fétis dívik, viszont Vietnámban csúcsosodik ki ez leginkább.

ÍPhoto0369.jpg

- Fél év Indonézia után hihetetlenül felemelő tapasztalás, hogy Thaiföldön, Malajziában és Vietnámban az emberek esznek „rendes" ételeket. Míg az indonéz „gasztronómia” masszívan kétszereplős (a ring egyik oldalán a koszos kézzel összetapicskolt „nasi goreng”, azaz sült rizs áll, a másikon az „indomie goreng”, leánykori nevén instant tészta domborít), addig a környező országokban húsban és zöldségekben gazdag, ízletes, igényesen fűszerezett ételeket ehetünk. Thaiföldön nálam a kókuszos csirke vitte a prímet, Vietnámban pedig az édeskés sticky rice és a tyúkhúsleves itteni rokona, a „Phó Gá”. Indonéziában kanál-villával esznek (jobb kéz kanál, bal kéz villa, kést nemigen használnak, mivel hús, főleg nagy szelet hús ritkán kerül az asztalra), addig Vietnámban a pálcika a menő, a végére egész jól megtanultam már én is a pálcikával való evést – hála Titi hatékony útmutatásainak.

Photo0336.jpg

- Az utcán lehet kapni olcsón kiflit és almát, a boltokban pedig sajtot és krémtúrót. Ez egy otthoni magyarnak nem nagy cucc, ellenben Indonéziában a fent felsoroltak vagy szimplán nem léteznek, vagy őrült luxuscikknek minősülnek.

- Míg az indonéz és a thai kultúra mosolygósan konfliktuskerülő, addig a karakán vietnámiak keményen szembemennek a problémáknak. Ha valami vagy valaki nem tetszik, nyugodtan el lehet küldeni ordítozva a búsba, és bunyók is gyakran előfordulnak. A meghunyászkodó „bocshogyélek” indonézek után felüdítő érzés ilyesmivel találkozni.

- Vietnámban állítólag drága a telek, és nagyvárosok túl sűrűn lakottak, ezért a  házak rendkívül keskenyek, viszont felfelé terjeszkednek. Nem ritka a négy-öt emeletes ház, viszont emeletenként csak egy szoba van.

DSC02580.jpg

- Több mint fél éve motorozok Indonéziában napi szinten, sokezer km-t vezettem már le az elképzelhető összes forgalmi szituációban. Azt hittem, az indonéz közlekedés őrült, a vietnámi forgalomhoz képest azonban csupán játszótéri homokozó. A halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma évi átlag 15.000. 

- Hasonlóan a thai nyelvhez, a vietnámi is szótagoló nyelv, itt külön is vannak le írva a szótagok. Vietnám például valójában Viet Nam, a főváros pedig nem Hanoi hanem Ha Noi. Ennek a jelenségnek sokszor idegen szavak is áldozatul esnek, a szállodafoglalást például nem egyszer láttam így leírva: Ho Tel  Boo King.

- Nem tudom ki az, aki a vietnámi elektromos hálózatot összerakta, mindenesetre a gordiuszi csomó semmi az itt látható villanyvezetékekhez képest. Valószínűleg jó biztonságosak is. Nem lennék villanyszerelő Vietnámban.

DSC02667.jpg

 Malajzia

- Mivel ebben a csodás országban csak 3 napot töltöttem el, azt is főleg a főváros Kuala Lumpurban, ezért úgy döntöttem, ezt az országot nem teszem ki általánosító rovatom gonoszságának. Hogy milyen kalandjaim voltak KL-ben, azt nemsoká elolvashatjátok! 

A bejegyzés trackback címe:

https://zolindonezia.blog.hu/api/trackback/id/tr545233356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shitgun 2013.04.19. 11:22:44

Nagyon tetszik, jó stílusú beszámoló, még ilyet! A WD40-en hangosan felröhögtem:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.19. 12:09:48

@shitgun: így van érdekes is volt, meg olvasmányos is. Vissza fogok még térni!

Maxen1 · http://maxen.blog.hu 2013.04.19. 12:45:56

Klassz kis iromány volt :)
A ninjás humorba egyszer Egyiptomban mi is belefutottunk, az kicsit kínosabb volt :)