A bizonyítványom és más katasztrófák Ez 2014 első posztja: szeretett kis blogomra már vagy fél éve nem írtam egy bötűt se. Miért is? Ha az ember utazóblog írására adja a fejét, akkor nem árt, ha laptoppal a hóna alatt teszi meg a kilométereket, és rendszeresen feljegyzéseket készít önmagának és…

Mikor kiutaztam Indonéziába, még nem tudtam, hogy lesznek majd a dolgok. Elvileg tanulni és többé-kevésbé a helyi emberek életét élni jöttem ki ide, ehhez képest a Zolindonézia egy korrekt utazós blog lett. Pedig a csavargás mellett iskolába is jártám ám. A következő bejegyzés erről igyekszik…

Módfelett kínosnak érzem, hogy míg Indonézia majd’ minden szegletéről írtam már bővebben, addig épp itteni otthonom, Yogyakarta maradt ki a beszámolók közül. Egyre csak halogattam ezen poszt megírását, mondván ha majd teljesen kiismertem a környéket, akkor egyszer csak nekiveselkedem, de így kilenc…

A kedvenc színem a zöld. A kedvenc számom a 6. A kedvenc nótám Zámbó Jimmytől a Nézzlerám. És ha választanom kéne kedvenc vulkánt, a Merapit választanám. Emlékszem, anno szeptemberben meglehetősen sikertelenül lakást kerestünk, s épp az egyetem előtt tartottunk válságülést leendő lakótársaimmal.…

Az előző néhány blogposzt főleg arról szólt, hogyan rontottam a levegőt Indonézia határain túl, most viszont mesém fonala visszatér a sült rizs, az óbégató müezzinek és a „bulé-bulé hello misterrrrr” országába. Mielőtt azonban nekiesnék újabb vulkánok és távoli szigetek meghódításáról regélni,…