Hiába utazom el a világ végére és még azon is túl, valamiért e blog történelmének legnépszerűbb bejegyzései még mindig a helyiek elé görbe tükröt (?) tartó „Érdekes indonéz szokások” sorozat. Jöjjön hát még egy csokorra való, sajnos az utolsó betűig színigaz tény. Bemelgítésnek néhány általánosság…

Bő egy évvel ezelőtt, mikor útjára indítottam a Zolindonézia blogot, nem azt a címet adtam neki, hogy „Egy év Közép-Jáván”, hanem hogy „Valamennyi idő Délkelet-Ázsiában”. Már kiutazásom előtt éreztem, hogy tetszeni fog nekem itt, ezért is voltam ilyen nagyvonalú a hely- és időhatározók…

Az előző néhány blogposzt főleg arról szólt, hogyan rontottam a levegőt Indonézia határain túl, most viszont mesém fonala visszatér a sült rizs, az óbégató müezzinek és a „bulé-bulé hello misterrrrr” országába. Mielőtt azonban nekiesnék újabb vulkánok és távoli szigetek meghódításáról regélni,…

A Gunung Lawu-t először a vonat ablakából pillantottam meg, mikor Beával hazafelé tartottunk a Bromo túránkról. Bár azelőtt még a letézéséről sem tudtam, a hegy azonnal vonzani kezdett. Így aztán mikor Moong barátom szólt, hogy a környéken készít kísérleti gamelán felvételeket, és esetleg…

Indonéziában körülbelül annyi vulkán van, ahány Kissarok Presszó Magyarországon. Vagy talán még több, nem tudhatom, se az indonézek, se én nem vagyunk jók a statisztika terén.  Az ország az ún. pacific ring of fire, azaz pacifikus tűzgyűrű vonalán helyezkedik el, őslemezek tűzhányók szegélyezte…

Az egész azzal kezdődött, hogy indonéz barátaink riogatni kezdtek minket az esős évszakkal. Ez hivatalosan októberben kezdődik és március-április magasságáig tart. Lelki szemeink előtt Noé özönvízét megszégyenítő csapadékáradat jelent meg, nem létező óráinkra és naptárainkra pillantva pedig…