Indonézia szép és jó, és mitagadás, könnyű hosszú időre elveszni benne, de azért egy nyugati kockafejűségben, higiéniában és szabályszerűségben szocializálódott anyámasszonykatonájának, mint amilyen én is vagyok mondjuk, átlag félévente nem árt egy-egy rövid látogatást tenni az országhatáron kívülre is. Olyan közeli kistigrisekhez, ahol teszem azt jár metró a nagyvárosokban. Meg a pályaudvarokon percekben kifejezett menetrend van (példa: „20:45-kor indul a legközelebbi vonat Butterworth-be”) és nem napszakokban kifejezett (példa: „kora este TALÁN indul egy busz Bogorba, de inkább elviszlek én a tragacsommal, persze reklámáron!”). Meg van rendes és sokféle kaja, nem csak az indonéz „kulinária” könnyfakasztó remekei. Meg a lakosságnak nem dohányzik a 120%-a, csak mondjuk 30-40. Meg ahol van járda. Na, valahogy így keveredtem a csilli-villi Szingapúrba, egy rövid látogatás erejéig.

Mennyi kecske, mennyi mét, legyen neve Oroszlánváros!

A legtöbb délkelet-ázsiai ország dicső és fényes múlttal, ellenben annál kevésbé magasztos jelennel rendelkezik. Szingapúr esetében ez pont fordítva van. A városállam alapításáról keveset tudni, a monda szerint „valamikor a setét középkorban” erre járt egy szumátrai herceg (a manapság a prosztóságtól finoman szólva sem éppen mentes Szumátra akkoriban a régió legjelentősebb birodalmainak központja volt), aki elhaladtában megpillantott egy oroszlánt az egyik szigeten. Ez ihletett adott neki arra, hogy kikössön, és mocsaras területen települést alapítson Singapura ('oroszlán város') néven.

Aztán pár száz évig semmi nem történt, Szingapúr jelentéktelen sutyerák kis halászfalu volt, mígnem 1819-ben erre járt a brit felfedező, Sir Thomas Stamford Raffles, hogy a brit birodalmi flottának bázis után nézzen. Raffles fedezte fel egyébként a délkelet-ázsiában felfedezhető dolgok nagy részét, róla van elnevezve például a rafflézia is, a világ legnagyobb virágja. Az angol úr ugyan oroszlánt nem látott, mégis úgy határozott, hogy Szingapúrt feltuningolja és korszerű kereskedelmi és kikötő központot hoz létre belőle.

Ami pedig remek ötletnek bizonyult, ugyanis Szingapúr azóta is prosperál. A második világháború után nem sokkal a brit hódítók távoztak a térségből, azóta a városállam lényegében egypártrendszerű katonai diktatúra – és szoros állami szabályozás/felügyelet alatt éldegél és fejlődik tovább.

Na de kik is a szingapúriak?

A keménykezű militáns vezetésnek és a kínai fegyelemnek köszönhetően Szingapúrban nyoma sincs a térségben egyébként annyira jellemző trógerságba hajló lazaságnak, hovatovább, mindent, tényleg mindent szabályok korlátoznak. Úton-útfélen tiltótáblákba ütközünk. Valaki egyszer rágót ragasztott a metróajtóra – később a rágózást úgy, ahogy van, betiltották. Ha eldobáljuk a csikket, súlyos dollárokat kell fizetnünk. És így tovább. Szingapúr a világ egyik legjobban térfigyelt országa – a Nagy Testvér itt tényleg mindent lát, ez rendet, fegyelmet eredményez, de többek közt frusztrációt is, a világon itt az egyik legmagasabb az öngyilkosok hányada.

Az eredeti őslakosok a malájok. Ők meglepő módon malájul beszélnek (ez a nyelv szolgál alapul az indonéznek is) és muszlimok. Van még azonban egy szekérderéknyi indiai és kínai is. Előbbieket a britek hozták magukkal a kolonizáció idején, főleg különböző fizikai munkák elvégzésére. A kínaiak pedig az anyaországból érkező kereskedők leszármazottai, s mint a kínaiak általában, manapság főleg bizniszelnek. Ők adják egyébként a népesség legjavát, az legalábbis fix, hogy ők a legbefolyásosabbak az ötmilliós városállamban – az elnök is mindig kínai, és az angol mellett a kínai a legelterjedtebb nyelv a multikulti országban.

Persze a városképhez sokat hozzáadnak az itt élő nyugati expat családok: bizniszmen apuka mobiltelefonnal és kapitális béllel, szexi anyuka babakocsival kokettál a többi babakocsis anyukával. Velük főleg a plázákban lehet találkozni meg a zebráknál.

Down and Out in Singapore

A dübörgő gazdaságnak hátrányai is vannak, legalábbis az erre vetődő csóringer turistákra nézva. Aki Szingapúrba merészkedik, ne is álmodjon arról, hogy tarthatja a pénztárcáját délkelet-ázsiai low-budget kíméletességhez – sajnos nyugati árakkal kell számolnunk.  No de pár nap fényűzés mindig belefér, és persze ha kellően rafináltak vagyunk, nem kell feltétlenül vagyonokat költenünk.

A reptérre érkezve máris új világba csöppenünk – mintha Európában lennénk. Langy jazz zene, tágas terek, ivókutak, angol melegek. A szingapúri Changi légikikötő amúgy a világ egyik legmenőbbike, van itt játszóház, kiállítások, virágoskert, vízesés, ingyen wifi, ingyenmozi, sőt, állítólag úszómedence is, bár én nem találtam meg. Innen metróval érdemes megközelíteni a várost. A metrón amúgy mindenki kussban ül és a telefonját nyomkodja. Furán utopisztikus kétszáz kínaival totál csendben utazni, főleg a zajbomba Indonézia után.

Első utunk Little Indiába vezetett, azon belül is a Tekka Center nevű piacra, ami leginkább a Fehérvári úti vásárcsarnokra emlékeztet, annyi különbséggel, hogy itt mátrai borzaska helyett a maláj, kínai és indiai konyha remekei közül lehet csemegézni, baráti árakon. Aztán teli hassal nekivágtunk felfedezni Kis Indiát – az ilyesmi mindig izgalmas, én nem tudom megunni a kaotikus, színes, értelmezhetetlen indiai kultúrát, ahogyan a sok bajszos emberke tarka ruhákban szaladgál ide-oda, háttérben meg a roppant hipermodern felhőkarcolók.

Little Indiától egy kisebb séta az Orchard Road menő bevásárlóutcája. Innen meg felkaptathatunk egy szép dombra, ahol botanikus kert, évszázados koloniál építészeti emlékek meg mindenféle izgis múzeumok vannak. A kortársművészet közepesen ízléses módon elegyedik a hagyományossal: nagyon tetszett például a városháza (vagy mi) elé kitelepített szemétből készült Predator szobor.  Na de hogy valami a jóízlés mellett is szóljon: tetszetős, hogy a parkok és a böhöm felhőkarcolók egyaránt megtalálhatók a belvárosban.

Egyébként a soknemzetiségű Szingapúrban nagy vallási tolerancia uralkodik. Békésen húzüdnak meg egymás mellett a tarka hindu es buddhista szentélyek, a mecsetek és a keresztény templomok. Vagy valójában itt már a pénz az úr?

Ha már della: a legszingapúrabb Szingapúr a maga felhőkarcolóival a Marina-öbölben vár minket. Itt található a városállam jelképe, a vízköpő hal-oroszlánt ábrázoló Merlion szobor, engem viszont sokkal jobban megfogott egy másik ikon, ami valami kibernetikus liliom akart lenni, bár leginkább Optimusz fővezér feltartott bemutató középső ujjára hajaz.

Ha fel akarunk vágni, több se kell, liftezzünk fel Szingapúr tetejére! A Marina-öbölben található a bazimagas hármas felhőarcoló (tök ciki, de elfelejtettem a nevét), a három épülettömb tetjén meg valami Noé bárkájára emlékeztető konstrukciót álmodtak meg, no, ide kétféleképpen is fel lehet jutni. Vagy a turistakilátóba válthatunk jegyet (kb 4 ezer Ft-nak megfelelő szingapúri dollár) vagy felmehetünk az egyik tömb tetjén üzemelő Skybar-ba – ingyen. Utóbbihoz viszont a dress code betartása szükségeltetik, amiről nekem nem volt tudomásom. S mivel a reptéri csomagmegőrzőben felejtettem a Bocskai-sújtásos dolmányom, a szigorú szingapúriak kipenderítettek a földszinti lobbiból. A turistalifthez meg nem volt sok kedvünk, így jobb híján alulról fényképezgettük Noé fennakadt bárkáját.

Az öböl túloldalán, egy plázán keresztülbaktatva egy a botanikus kertbe juthatunk. Itt is van minden, mi szem-szájnak ingere, zöldterület, óriáskerék, beltéri vízesés, terminátorból szökött futurisztikus gyilkos rovarszobrok, nekem azonban a legjobban a biomechanikus műfák tetszettek, amik sötétedés után még világítanak is, mintha csak az Avatar-ban lennénk!

Drágaság ide vagy oda, egy víziaxizást azért érdemes megendegni magunknak naplemente után a belváros csatornarendszerében...

Hát kb ennyi fér bele egy nap Szingapúrba. Közel sem láttunk mindent, na de lesz még legközelebb. Késő este szófogadó polgárként csendesen visszametróztunk a reptérre, és a Fülöp-szigetek felé vettük az irányt, ahol újabb egy hónapnyi rendhagyó kaland várt ránk... De erről majd legközelebb!

Képeket Szingapúrról ITT találtok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.